kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Rushdie, Salman : Kelet, nyugat

  • leírás
  • további adatok
Szépségesen költői és bájos írások gyűjteménye Salman Rushdie első novelláskötete.
Mintha varázsszőnyegen utaznánk a három ciklusra osztott kilenc elbeszélésben föltáruló korok, helyszínek és események között, melyek látszólagos különbözősége és esetlegessége végül egységes egészet alkotva a kizárólagosság, a tiszta faj, a tiszta kultúra és a tiszta vallás elméletei ellen, a kulturális és vallási pluralizmus szükségessége mellett érvel. A „Kelet” az Angliában élő, ismeretlen vőlegényhez készülő szépséges pakisztáni lány, valamint egy ravasz özvegyasszony által megigézett riksásfiú esetét beszéli el, míg a pénzkölcsönző tragikomikus története a mágikus realizmus gyöngyszeme.
A „Nyugat” Tristam Shandy stílusában mesél a Hamlet udvari bolondjának hányattatásairól, a felszínes örömökből kiábrándult, a konkrét és absztrakt „otthon” után vágyó fogyasztói társadalomról, és a dicsőséget már-már szerelmes hevülettel kívánó Kolombuszról. A „Kelet, Nyugat” a két világ szintézise, melyben az Indiából bevándorolt narrátor egy vörös hajú walesi őrültet tisztel guruként, a magukat Star Trek-hősöknek képzelő indiai diplomaták szikh szélsőségekseket üldöznek, a kötet témáit összegző zárótörténet, az idős dada és az egykori sakknagymester megkapó románca pedig szorosan összefonódik egy tinédzser fiú – Rushdie – férfivá érésének történetével.
A szerző, miként az olvasó, előbb az egyik, majd a másik világhoz húz, végül azonban nem hajlandó választani. „De nekem is kötelek vannak a nyakamon, a mai napig kötelek vannak rajta, húznak erre és arra, Keletre és Nyugatra, a hurkok szorulnak parancsolóan: válassz, válassz. Ugrálok, horkantok, nyerítek, ágaskodom, rugdosok. Kötelek, nem választok köztetek. Lasszók, pányvák, egyikőtöket sem választom. Halljátok? Nem választok.”
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Európa, 1999
cikkszám / ISBN: 9789630764834
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 149
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Fúriadüh Rushdie, Salman : Fúriadüh

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei 1 600 Ft
Rushdie, Salman : Talpa alatt a föld Rushdie, Salman : Talpa alatt a föld

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : Shame Rushdie, Salman : Shame

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : The moor's last sigh Rushdie, Salman : The moor's last sigh

előjegyezhető

Rushdie, Salman : The Jaguar Smile Rushdie, Salman : The Jaguar Smile

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : The Enchantress of Florence Rushdie, Salman : The Enchantress of Florence

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Szégyen Rushdie, Salman : Szégyen

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : Sátáni versek Rushdie, Salman : Sátáni versek 3 000 Ft
Rushdie, Salman : Grímusz Rushdie, Salman : Grímusz

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Midnight's Children Rushdie, Salman : Midnight's Children

előjegyezhető

Rushdie, Salman : East, West Rushdie, Salman : East, West

előjegyezhető

Rushdie, Salman : A mór utolsó sóhaja Rushdie, Salman : A mór utolsó sóhaja

előjegyezhető

Rushdie, Salman : A firenzei varázslónő Rushdie, Salman : A firenzei varázslónő 2 800 Ft
Rushdie, Salman : Shalimar the Clown Rushdie, Salman : Shalimar the Clown

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Midnight's Children Rushdie, Salman : Midnight's Children

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Grimus Rushdie, Salman : Grimus

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : Az éjfél gyermekei Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Sálímár bohóc Rushdie, Salman : Sálímár bohóc

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Hárún és a Mesék Tengere Rushdie, Salman : Hárún és a Mesék Tengere

előjegyezhető

Rushdie, Salman : A mór utolsó sóhaja Rushdie, Salman : A mór utolsó sóhaja 1 200 Ft
Rushdie, Salman : Hárún és a Mesék Tengere Rushdie, Salman : Hárún és a Mesék Tengere 1 200 Ft
Rushdie, Salman : Haroun and the Sea of Stories Rushdie, Salman : Haroun and the Sea of Stories

előjegyezhető

Rushdie, Salman : The Satanic Verses Rushdie, Salman : The Satanic Verses

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Fury Rushdie, Salman : Fury

előjegyezhető

Rushdie, Salman : The Satanic Verses Rushdie, Salman : The Satanic Verses

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Szégyen Rushdie, Salman : Szégyen

előjegyezhető

Rushdie, Salman : The Satanic Verses Rushdie, Salman : The Satanic Verses

előjegyezhető

Rushdie, Salman : The Satanic Verses Rushdie, Salman : The Satanic Verses

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Imaginary Homelands Rushdie, Salman : Imaginary Homelands

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : Fury Rushdie, Salman : Fury

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei Rushdie, Salman : Az éjfél gyermekei

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : Fury Rushdie, Salman : Fury

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : Szégyen Rushdie, Salman : Szégyen 1 200 Ft
Rushdie, Salman  : A mór utolsó sóhaja Rushdie, Salman : A mór utolsó sóhaja

előjegyezhető

Rushdie, Salman  : Grimus Rushdie, Salman : Grimus

előjegyezhető

Rushdie, Salman : The Jaguar Smile Rushdie, Salman : The Jaguar Smile

előjegyezhető

Rushdie, Salman : I versi satanici Rushdie, Salman : I versi satanici

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Hárún és a mesék tengere Rushdie, Salman : Hárún és a mesék tengere

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Joseph Anton Rushdie, Salman : Joseph Anton

előjegyezhető

Rushdie, Salman : A mór utolsó sóhaja Rushdie, Salman : A mór utolsó sóhaja

előjegyezhető

Rushdie, Salman : The Satanic Verses Rushdie, Salman : The Satanic Verses

előjegyezhető

Rushdie, Salman : The Enchantress of Florence Rushdie, Salman : The Enchantress of Florence

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Fury Rushdie, Salman : Fury

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Shame Rushdie, Salman : Shame

előjegyezhető

Rushdie, Salman : East, West Rushdie, Salman : East, West

előjegyezhető

Rushdie, Salman : Hárún és a Mesék Tengere Rushdie, Salman : Hárún és a Mesék Tengere 1 200 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár