Sorozat: Fekete István művei.

A mélyen hívő Fekete István egész életében nagy jelentőséget tulajdonított a katolikus ünnepeknek. A húsvétok és a mindenszentek elsősorban az önvizsgálatra és a szeretteire emlékeztették, a karácsonyokat viszont mindenekelőtt közösségi eseményként élte meg. A készülődés már december elején elkezdődött: az adventi gyertyák lángja és a disznópörzsölések fellobbanó tüzei a karácsony közeledtét jelzik, és vele a hóesést, a nyugalmat és a szeretetet. A betlehemezés és a fenyődíszítés együttes élménye a barátok és a rokonok összetartásának várva várt alkalmai, melyek túlvilági és földi reményekkel kecsegtetnek gyereket és felnőttet. A karácsony általuk válik a Jóság és a Szeretet közösségi ünnepévé, melynek az ajándékozás fontos kifeje-ződése. A karácsony az egymásra figyelés ünnepe, és Fekete István példázatos elbeszélései elhitetik velünk, hogy lehet és érdemes szeretni és jónak lenni. Csaknem negyed századon át emlékeztetett minderre az Új Ember tárcáiban. A megbocsátás és a ragaszkodás, a béke- és harmóniavágy áll e jobbára visszatekintő önéletrajzi és látomásos írások középpontjában. Jelezve, hogy a karácsonyi készülődés gyermeki izgalmát idővel egyre inkább az évbúcsúztatás nosztalgikus számvetése váltja fel. Fekete István karácsonyi történetei varázserővel bírnak, hiszen saját élményeinket is megelevenítik, és olvasója hamar azon kapja magát, hogy nicsak, vele együtt én is "emlékekre emlékezem".