categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Szécsi József : Judaisztikai érintések 3.

  • description
  • additional information
Sorozat: Vallásközi párbeszéd.

Schőner Alfréd a kötet előszavában, "nemzedékek tanítójának" nevezi a szerzőt.
A könyvben 30 tanulmány közöl érdekességeket, gondolatébresztő tudományos eredményeket a zsidó hittudomány és a szomszédos keresztény szellemi teológia köréből.

Első írása a Noé-törvények fogalmát vizsgálja, .ezek némelyike számunkra nehezen érthető, de az élő állatból való húsvétel a Távol-Keleten ma is szokás, elképzelhető, hogy annak idején a Közel-Keleten is gyakorolták, hiszen még nem volt hűtőszekrény! A teremtő nevei - amelyet az első templom idején még kimondtak - a hellenisztikus korszak zsidó irodalmi érdekességei után az eucharisztika - héberül még "vallási köszönet" - jelentőségét tisztázza. Megtudjuk, hogy az Újszövetséget még zsidók írták, Qumrán rejtélyei után felhívja a figyelmet, hogy elődeink még a rosszra is áldást mondtak, feltűnik a proféták mellett Aquila, a később kereszténnyé vált zsidó prozelita alakja és munkássága. Megjelennek hadtörténeti vonatkozások, hiszen a Seregek ura név is a gyakori háborúkra utal. Példátlan a gyávák hazaengedése, de sajnos sok a kegyetlenség az ókori hadviselésben. Kritikusan jegyzi meg a zsidó honfoglalásról: "Totális háború volt etnikai tisztogatással". Viszont máig érvényes a "kötelező",azaz védelmi és "önkéntes" háború megkülönböztetése, óhatatlan a következtetés: a mai Izrael harcai az előbbi kategóriába tartoznak!

Bevezet a Kabbala, a zsidó misztika kérdéseibe, utal a Tóra titkaira, említve a "tüzes szekeret". Írások sora keresi az igazságot, feltéve a nagy kérdést, mi is az "emet"? Utána az "irgalmat" kutatja az ószövetségi iratokban, a görög név (eleosz) mellett már nincs a héber (tiferet). Értesülünk a zsidóság voltaképpeni két Tóra-ünnepéről, kellemesebb téma a házasság és a család, amelyet a monogámia és poligámia szempontjából sok jogesettel elemez. Ezek mai szemmel néha nagyon különösek, pl. rabbi Akiba elegendő válóoknak tartotta, ha valaki szebb asszonyt talált. Korunkba visz a héber nyelv újjászületésének, ennek az unikális jelenségnek a bemutatása. Itt sok nevet említ az úttörők közül, Joszef Brenner írónál nem ártana megjegyezni, hogy arab támadás áldozata lett! Nagyon hasznos javaslatokat tesz a holokauszt-oktatás új, jobb koncepciójára.
condition:
category: Books > Religion > Judaica >
category: Books > Religion > Church history, Theology >
publisher: Keresztény-Zsidó Társaság, 2017. Budapest,
item number / ISBN: 0053257
binding: paperback
pages: 239
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty