Tömörkény kismesterként van elkönyvelve. Írt pedig legalább ötszáz (de talán ezer) oldalnyi remekmívű novellát, amelyeket ráadásul egyvégtében olvasva sem ununk meg, így aztán könnyű lenne őt újra (és újra) fölfedezni. Elbeszélései az újságigényekhez igazodnak, tárcaterjedelműek, átlagban négy-öt oldalasak, ötszáz–ezer oldalra tehát száz–kétszáz kiemelkedő alkotás fér. Ami viszont már nagymesteri norma. Nem a beskatulyázás a fontos, a végleges értékelés folyamatos felfüggesztése azonban jelzi, hogy a magyar irodalom egy máig zavarba ejtő, sajátos alakjáról van szó. Másoknál is keverednek a stílusok (Tömörkény esetében Baránszky-Jób az impresszionizmus, Bori Imre a naturalizmus mellett érvel meggyőzően), mások is használnak tájnyelvet, vagy érvényesítik egymáshoz kapcsolódva a külső és a belső nézőpontot. Tömörkény különlegessége inkább abban áll, ahogyan a közegismeret szinte észrevétlenül irodalommá válik.