Anthony Burgess (1917-1993) híres regényének főhőse Alex – és ő az, aki a történetet torz, orosz szavakkal fűszerezett szlengben elbeszéli – egy tinédzserbanda vezére, aki nem csak pénzért ont vért, hanem élvezetből is; igazi „kis rohadék” tehát (ahogy egy másik szereplő fogalmaz valahol). A meghatározatlan – ám annál sötétebb – jövőben játszódó történet akkor vesz meredek fordulatot, amikor (anti)hősünk gyilkosságért börtönbe kerül, s onnan csak úgy szabadulhat idő előtt, ha aláveti magát egy különleges, mindössze két hetes „javító kezelésnek”. Mint kiderül, olyan pszichés kondicionálásról van szó, aminek következtében Alexet már az erőszak puszta gondolatától is gyötrő rosszullét önti el. Nem szándékai és vágyai változnak tehát, csupán e mesterséges reflexek korlátozzák, teszik szelíddé, gyámoltalanná. S ez így is marad addig, amíg… – de inkább ne fosszuk meg a további sokkhatásoktól azokat, akik még nem ismerik a regényt. Elég itt annyit elmondanunk, hogy az olvasó fokozatosan döbben rá: a többi szereplő sem sokkal jobb a brutalitás mámorában élő főhősünknél. Valamennyien a hatalomvágy, az erőszak, az önzés és a bosszú körében forognak. Burgess nagy zenerajongó (és zenekritikus is) volt, s mint ilyen, nagy gondot fordított írásai kompozíciójára. Nem véletlen tehát, hogy e szimmetrikus szerkezetű regény mértani középpontjában találjuk a következő mondatokat: „A jóság belülről fakad (…). A jóságot választjuk. Ha az embernek nincs meg a választási lehetősége, megszűnik ember lenni.” És a részeges börtönlelkész e szavait hivatott megerősíteni a regényszövegben újra és újra – sajátos refrénként – előbukkanó kérdés: „Na? Mi legyen?” Vagyis hogy a történet – a regényé, és persze mindannyiunké – a választás lehetőségéről, a szabadságról szól. Csak ahol szabadság van, ott vetődhetnek fel morális kérdések, tehát csak ott jelenhet meg a jóság. Ennek híján marad a választás nélküli rossz: a pokol. A félelmetes, groteszk, értelmetlen Gépnarancs. Burgess regénye segít megértenünk: olyan világban élünk, ahol a jóság és a szabadság egymástól elválaszthatatlan, egymást feltételezi. S mi tudni véljük ennek az okát is: Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette.