Chuck Palahniuk negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe. Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplálja nemi éhségét, reménytelen szerelem hevíti Alzheimer-kóros édesanyja csinos kezelőorvosa iránt, miközben estéről estére megöli magát, hogy fedezni tudja a kórházi költségeket: éttermi vacsorák alatt szándékosan félrenyeli az ételét, hogy a megmentésére siető "nap hősei" a későbbiekben elkötelezett pártfogókként támogassák. Palahniuk gyorsmontázsos mozaik-prózájában feleleveníti a korábbi műveiből ismerős motívumokat. A "Harcosok klubja" és a "Halálkultusz" önjelölt, önpusztító messiáshőseinek fehér izzású nihilizmusát egyfajta ciánkeserű optimizmusra cseréli: a "Cigányút" kínkeserves passió, egy cinikus-romantikus szerelmiháromszög-történet anya, fiú és szentlélek között, egyben maró humorú társadalmi szatíra, amely kisesszéiben egymás után számol le a vallás, az oktatás, az egészségügy, a média és a hatóságok intézményeivel. Az eszmélés, a megváltás lehetőségének meséje ez: lényegében arról a pillanatról szól, amikor a szerző szavaival "a függőségek többé már nem takarják el az igazságot."