Ezt a verssort: Fortuna szekerén okosan ülj - azok is ismerik, akik nem tudják, hogy Faludi Ferenc írta, sőt azt sem tudják, hogy 1704-től 1779-ig élt egy Faludi Ferenc nevű igen jó költő. Ugyanezek és még ezeknél is többen használják az olyan szavakat, mint zsebóra vagy napirend vagy nyelvbotlás - és eszükbe sem jut, hogy ezeket a szavakat ki kellett találni, és ugyanez a XVIII. századbeli Faludi Ferenc találta ki, hogy a megfelelő német vagy olasz vagy francia szavakat magyarul kifejezhesse. De még az irodalomban járatos elmék jó részében sem jelent többet Faludi Ferenc neve, mint hogy ő volt az egyike ama ritka íróknak, akik a kuruc kor után és a felvilágosodás előtt magyarul írtak, jórészt nem idehaza, hanem külföldön. Az azonban már alig-alig él a köztudatban, hogy amikor Bessenyei fellépésével erőteljesen indul meg a felvilágosodás jegyében újraszülető magyar irodalom, akkor íróink, költőink, akik kezdetben vajmi keveset tudnak saját hazai előzményeikről, az aggastyánként még élő költőt és műfordítót nagyra tartják, sok mindenben példaképüknek tekintik, s a politikailag tartózkodók ugyanúgy tisztelik, mint a haladó Bessenyei vagy a forradalmár szellemű Bacsányi.

A maradiak becsülik benne hitbuzgó papot, a mértéktartást dicsőítő moralistát; a haladók becsülik benne a nyelv, a stílus, a verselés páratlan művészét, a nemzeti költészet újjászületésének előfutárát. Jezsuita oldalról nézve ő az utolsó jelentékeny magyar barokk prózaíró: vele fejeződik be, ami Pázmánnyal kezdődött. Az antiklerikális felvilágosodás oldaláról nézve ő az első magyar rokokó költő: vele kezdődik az, ami Verseghyben folytatódva vezet a szentimentális költészethez, az almanachlírához, Bajzáékhoz. De a romantika és 1848 felől tekintve: az ő költészetével kezdődik az a tudatos népiesség is, amely az Orczy-féle kissé konzervatív, kissé felvilágosodott úri népiességen át Kisfaludy Károly, Vitkovics Mihály és Czuczor Gergely egyre plebejusabb népiességének útján majd Petőfihez vezet.