kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Moldova György : Ferencvárosi koktél (H. Kovács Béla történeteiből)

  • leírás
  • további adatok
Fedéltervező: Pécsi Gábor.

Ugye, ismerik H. Kovács urat? Bizonyára hallottak már csodálatos történeteiről. Itt-ott megjelent már nyomtatásban annyi kaland, amennyit lejegyzett a hallgatózó író. Most úgy határozott, hogy összegyűjti H. Kovács úr eddig ismert történeteit és megmenti a halhatatlanságnak. Így kellett cselekednie, hiszen nem kívánhatja, hogy hazánk apraja-nagyja Szombathelytől Nyíregyházáig a budapesti 8888-as italboltba tóduljon, ahol két ferencvárosi koktél között (egy rész rum és két rész rum, de jól összerázva) saját fülével hallgassa H. Kovács urat. Itt, a 8888-ban találkozhatnak csak vele, s aki megkeresi, persze nem csalatkozik, mert Kovács igazán lendületesen és színesen tud hazudni, ezért is ragadt neve elé a H. betű. De csak viharos éjszakákon van igazán formában, amikor térdig érő északi szelek meg villámok száguldoznak, mikor nyárspolgárok lakásuk zugába rejtőznek. Ilyenkor különösen elemében van H. Kovács úr, beszél, beszél; felváltja vadonatúj hetvenöt forintosát, kivételesen ő fizeti a rundót. Ilyenkor az ivópulthoz invitálja a körülötte settenkedő kopaszodó írót is, akinek kegyesen engedélyezi, hogy közismerten olvashatatlan írásával lejegyezze a legfrissebb és garantáltan hiteles történeteket.
állapot:
kategória: Könyv > Sport >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Magvető, (1974)
cikkszám / ISBN: 0026777
kötés: fűzve
oldalszám: 271
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár