Két kötet egybekötve.
Propagandakiadás. [2. kiad.]
Sorozat: Erdélyi Szépmíves Céh.

˝Van olyan könyv, mely önnön létén és sugárzásán túl néha még külön feladatot is kap: cselekvő akarattal beléphet az író életébe, másfelé csavarhatja sorsát. Tamási Áron is tudott ilyen könyvről. Kuncz Aladár halála napján írja: Hallottuk, láttuk és éreztük őt. Azt hittük ismerjük is. Ez azonban egyáltalán nem bizonyos...Úgy találom, hogy ez a férfiú meglepetésszerűen maga fölé ugrott, és démoni erővel saját sírjára felütötte keresztnek a Fekete kolostor-t.˝
Az írót a francia háború kitörése Franciaországban érte, s ellenséges állam honpolgáraként társaival együtt öt évig gyötrődött különböző francia internálótáborokban. Nagy regényekre emlékeztető ellenállhatatlan sodrású „feljegyzéseiben” rendkívüli egyszerűséggel és erővel idézi fel a nacionalista gyűlölködésnek kiszolgáltatott internáltak szenvedéseit, a rabok erőszakosan beszűkített elveszejtő és félelmetes infenóvá torzuló világát. Egyedüli iránytűje, mentsége és menedéke a megértő humanizmus az óvja meg őt minden durva elfogultságtól, általánosítástól, s ez teszi lehetővé hogy rabtartóinak egyik-másikában meglássa az embert, s hogy ne a francia népből, kultúrából ábránduljon ki, hanem a polgári demokráciának álcázott imperializmusból. Rabságának második felében egyre világosabban látja, hogy a háború céltalan vérontása kizárólag imperialista érdekeket szolgál, s bár emberileg érthető, szubjektív sértettsége miatt nem tud teljesen kivülálló józansággal, határozottan állást foglalni a háborús felek igazságának, igazságtalanságának kérdésében, magát a vérontást embertelennek, jogosulatlannak tartja.