A regény a Spanyol birodalom virágzásának állít emléket, felvázolva egyben későbbi elgyengülésének okait. A II. Fülöp által uralt világ, bár kívülről gazdag és dinamikus, belülről minden eresztékében recseg, belső ellentétek szabdalják, és az egész rezsim a fásultságba süpped. A király mindent maga intéz, a király lassú, a király kivár. Szerinte, aki gyorsan cselekszik a Birodalom általános politikája ellen vét, míg ő a szent állandóság képviselője, szava szó szerint törvény, ideje szó szerint végtelen. Ám Spanyolországnak lassan szembesülnie kell a ténnyel, miszerint a történelem éppen elhalad mellette, és sem a folyton lángoló máglyák tüze, sem az Újvilág aranya nem tudja túlragyogni a megváltozó idők új és megváltozó eszméit. A történet Passuth László már jól ismert gyönyörű stílusában van tolmácsolva, bár ebben a könyvében kicsit több a történészi kitekintés. Sokan írták, hogy a regény unalmas volt. Én inkább úgy fogalmaznám ezt meg: Passuth ráérzett a Habsburgok Spanyolországának lassú, de folyamatos lüktetésére, és ez a felfogás hatja át a könyvet is. A cselekmény már lassan túlhaladja egy történelmi regény földi realitásait, helyet keres a Mindenségben, állandó és mindent átfogó lesz. Megismerjük Fülöpöt, aki az uralkodói fenség rezzenéstelen arcú szobra, de immár több életnyi eltemetett álmot, csalódást és bánatot hordoz magában, és aki belső melankóliáját az utána jövő valamennyi Habsburgra beleoltja. Találkozunk Don Juannal, aki földi és lelki démonok sokaságával küzd. Főszereplő még Antonio Perez, a feltörekvő miniszter, aki egyre inkább a legfőbb hatalom bűvkörébe vonódik. A Spanyol birodalom hanyatlásának és hosszú távú életképtelenségének okát maga Passuth írja meg: Spanyolországra hirtelen szakadt rá a gyarmatok tömege, hirtelen lett számára óriási a világ, míg Hispánia továbbra is zárt világ maradt, lakói pedig korlátolt, babonás emberek. A két fejű sas pedig tovább mereszti karmait, míg végül már semmit sem tud velük megtartani…

A címlap előtti lapon a szerző majd' egészoldalas dedikációjával.