kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Evola, Julius : Fasizmus és Harmadik Birodalom

  • leírás
  • további adatok
„Széleskörű irodalma van a fasizmusnak, ugyanakkora interpretációs változatossággal, de egyetlenegy írás sem található benne, amely szempontunkat követi; amikor ugyanis ez az irodalom nem szektás, akkor szociológikus, 'historicizáló' vagy szocio-ökonomikus jellegű; a kategóriák, amelyeket használ, a 'modern' mentalitás teremtményei, amely mint ilyen, nem ismeri azokat az elveket, amelyeken vizsgálódásunk alapszik, sőt még egy igazi Jobboldal jelentését sem.” Julius Evola, a „differenciált ember” mint önmaga teremtette kategória példaképe ezekkel a szavakkal különbözteti meg 1964-ben közzétett és most végre magyarul is elérhetővé vált tanulmányát a fasizmus/nácizmus témakörében más szerzők által publikált írásoktól, amely a létrejötte óta eltelt csaknem négy évtized ellenére alig vesztett érvényéből és szinte maradéktalanul meg tudta őrizni születéskori frissességét és eredetiségét. Valódi alapművet vehet tehát kezébe az olvasó, amelynek a fontosságát nem lehet eléggé kihangsúlyozni a mára – a több mint fél évszázados „sivatagon való átkelés” után – ismét kormánytényezővé vált olasz újfasiszták és különösen a gioventú missina (az egykori MSI-ifjúság) egymást követő nemzedékeinek doktrinális nevelésében. Ami pedig „a modern idők utolsó nagy reakciósának és a holnapi új jobboldal első prófétájának” tartott szerző jelentőségét illeti, ezzel kapcsolatban S. G. Payne angol történész véleményére hagyatkozunk. Szerinte ugyanis az olasz újfasizmus azért volt sikeresebb a németnél, mert ez utóbbi nem tudott felmutatni „soha senkit, aki képes lett volna egy ugyanolyan intellektuális vezetői szintet nyújtani, mint amilyet Julius Evola nyújtott Olaszországban”. Az eredmény magáért beszél. Mindkét ország vonatkozásában…
állapot:
kategória: Könyv > Történelem > Egyetemes történelem >
kategória: Könyv > Filozófia >
kategória: Könyv > Történelem > XX. század, politika >
kiadó: Europa Authentica, 2002.
cikkszám / ISBN: 0036202
kötés: fűzve
oldalszám: 216
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Evola, Julius : A szexus metafizikája Evola, Julius : A szexus metafizikája

előjegyezhető

Evola, Julius  : Meglovagolni a tigrist. Egzisztenciális orientáció a felbomlás korszakában. Evola, Julius : Meglovagolni a tigrist. Egzisztenciális orientáció a felbomlás korszakában.

előjegyezhető

Evola, Julius : Lázadás a modern világ ellen Evola, Julius : Lázadás a modern világ ellen

előjegyezhető

Evola, Julius : A hermetikai tradíció szimbólumai, doktrínája és Evola, Julius : A hermetikai tradíció szimbólumai, doktrínája és "királyi művészete"

előjegyezhető

Evola, Julius : Út és ige - Az őshagyomány könyvei III. Evola, Julius : Út és ige - Az őshagyomány könyvei III.

előjegyezhető

Evola, Julius : A Grál misztériuma és a ghibellin birodalmi idea Evola, Julius : A Grál misztériuma és a ghibellin birodalmi idea

előjegyezhető

Evola, Julius : Orientációk Evola, Julius : Orientációk

előjegyezhető

Evola, Julius : Emberek és romok Evola, Julius : Emberek és romok

előjegyezhető

Evola, Julius : A hatalom yogája. Tanulmány a tantrákról Evola, Julius : A hatalom yogája. Tanulmány a tantrákról

előjegyezhető

Evola, Julius : Az individuum és a világ létesülése Evola, Julius : Az individuum és a világ létesülése

előjegyezhető

Evola, Julius : A cinóberösvény Evola, Julius : A cinóberösvény

előjegyezhető

Evola, Julius : Pogány imperializmus Evola, Julius : Pogány imperializmus

előjegyezhető

Evola, Julius : A rasszok és a tradíció Evola, Julius : A rasszok és a tradíció

előjegyezhető

Evola, Julius : Pogány imperializmus Evola, Julius : Pogány imperializmus

előjegyezhető

Evola, Julius : A hatalom yogája - Tanulmány a tantrákról Evola, Julius : A hatalom yogája - Tanulmány a tantrákról

előjegyezhető

Evola, Julius : A megvalósítás és a halál utáni akciók Evola, Julius : A megvalósítás és a halál utáni akciók

előjegyezhető

Evola, Julius : A felébredés doktrínája. Tanulmány a buddhista aszkézisről. Evola, Julius : A felébredés doktrínája. Tanulmány a buddhista aszkézisről.

előjegyezhető

Evola, Julius : Emberek és romok Evola, Julius : Emberek és romok

előjegyezhető

Evola, Julius  : Jobboldali fiatalok kézikönyve Evola, Julius : Jobboldali fiatalok kézikönyve

előjegyezhető

Evola, Julius : Tanulmányok a mágikus idealizmusról Evola, Julius : Tanulmányok a mágikus idealizmusról

előjegyezhető

Evola, Julius : Revolt Against the Modern World Evola, Julius : Revolt Against the Modern World

előjegyezhető

Evola, Julius : A Grál misztériuma és a ghibellin birodalmi idea Evola, Julius : A Grál misztériuma és a ghibellin birodalmi idea

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár