categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Kosztolányi Dezső : Esti Kornél

  • description
  • additional information
Sorozat: Kosztolányi Dezső összes művei - Kritikai kiadás

"Kosztolányi Dezső egyik 1925-ös novellájában bukkant fel először Esti neve; 1929-től nőtt meg az Esti-szövegek száma; s bár 1930-ban fölmerült már a kötetté formálás teve, csak 1933 tavaszán valósult meg. A kortársak elismerő szavakkal, de értetlenül fogadták. Csak a későbbi irodalmi fejlődés ismeretében tárultak fel igazán az Esti Kornél-történetek valódi erényei, korát megelőző műfaji újításai, merész szemléleti nyitásai. Az 1933-as "Esti Kornél" kritikai kiadását tartalmazza kötetünk. Minthogy Kosztolányi az egyes fejezetek alapjául szolgáló novellákat sokszor publikálta, közöljük valamennyi változatukat és ezek valószínűsíthető sorrendjét is. A tárgyi magyarázatok között bemutatjuk, hogy kik voltak a mintái a századelő irodalmi életét megrajzoló ötödik fejezet kulcsfiguráinak. Kötetünk szöveggyűjteményként tartalmazza az "Esti Kornél"-ról szóló gazdag irodalmat 1933-tól 2010-ig, s kitér arra a jelentős hatásra is, amit Kosztolányi műve az ezredforduló szépprózájára gyakorolt."
(a Kiadó)
condition:
category: Books > Literature > Novel >
category: Books > Literary History >
publisher: Kalligram, 2011
item number / ISBN: 9788081014604
binding: hardcover
pages: 847
language: Hungarian

more from this author

Kosztolányi Dezső : Aranysárkány Kosztolányi Dezső : Aranysárkány

pre-order

Kosztolányi Dezső : Ábécé Kosztolányi Dezső : Ábécé

pre-order

Kosztolányi Dezső : Kulcs Kosztolányi Dezső : Kulcs 1,000 Ft
Kosztolányi Dezső : A léggömb elrepül Kosztolányi Dezső : A léggömb elrepül

pre-order

Kosztolányi Dezső : Színházi esték I-II. Kosztolányi Dezső : Színházi esték I-II.

pre-order

Kosztolányi Dezső : Sötét bújócska Kosztolányi Dezső : Sötét bújócska

pre-order

Kosztolányi Dezső : Kosztolányi Dezső összes novellája

pre-order

Kosztolányi Dezső : Összes versei I-II. Kosztolányi Dezső : Összes versei I-II.

pre-order

Kosztolányi Dezső : Elbeszélései Kosztolányi Dezső : Elbeszélései

pre-order

Kosztolányi Dezső : Patália Kosztolányi Dezső : Patália 1,000 Ft
Kosztolányi Dezső : Mostan színes tintákról álmodom Kosztolányi Dezső : Mostan színes tintákról álmodom

pre-order

Kosztolányi Dezső : Nero, a véres költő. Édes Anna. Kosztolányi Dezső : Nero, a véres költő. Édes Anna.

pre-order

Kosztolányi Dezső : Európai képeskönyv Kosztolányi Dezső : Európai képeskönyv

pre-order

Kosztolányi Dezső : Nero, a véres költő; Édes Anna Kosztolányi Dezső : Nero, a véres költő; Édes Anna

pre-order

Kosztolányi Dezső  : Válogatott versek és versfordítások Kosztolányi Dezső : Válogatott versek és versfordítások

pre-order

Kosztolányi Dezső  : Nero, a véres költő; Pacsirta; Aranysárkány; Édes Anna Kosztolányi Dezső : Nero, a véres költő; Pacsirta; Aranysárkány; Édes Anna

pre-order

KOSZTOLÁNYI Dezső : Szeptemberi áhitat. Kiadatlan költemények. KOSZTOLÁNYI Dezső : Szeptemberi áhitat. Kiadatlan költemények.

pre-order

Kosztolányi Dezső : -- összes novellája Kosztolányi Dezső : -- összes novellája

pre-order

Kosztolányi Dezső : Páva. Elbeszélések. Kosztolányi Dezső : Páva. Elbeszélések.

pre-order

Kosztolányi Dezső : Tintaleves papírgaluskával. [Elbeszélések.] Kosztolányi Dezső : Tintaleves papírgaluskával. [Elbeszélések.]

pre-order

Kosztolányi Dezső : Innen-onnan-Írások a A Hétből 1908-1916 Kosztolányi Dezső : Innen-onnan-Írások a A Hétből 1908-1916

pre-order

Kosztolányi Dezső :  Alakok Kosztolányi Dezső : Alakok

pre-order

Kosztolányi Dezső : Hattyú Kosztolányi Dezső : Hattyú

pre-order

Kosztolányi Dezső : Nyelv és lélek Kosztolányi Dezső : Nyelv és lélek

pre-order

Kosztolányi Dezső : Pacsirta / Aranysárkány Kosztolányi Dezső : Pacsirta / Aranysárkány

pre-order

Kosztolányi Dezső   : Bölcsőtől a koporsóig Kosztolányi Dezső : Bölcsőtől a koporsóig

pre-order

Kosztolányi Dezső : Álom és ólom [Publicisztika] Kosztolányi Dezső : Álom és ólom [Publicisztika] 1,500 Ft
Kosztolányi Dezső : Látjátok, feleim Kosztolányi Dezső : Látjátok, feleim

pre-order

Kosztolányi Dezső : Idegen költők I-II. Kosztolányi Dezső : Idegen költők I-II.

pre-order

Kosztolányi Dezső : Hét kövér esztendő Kosztolányi Dezső : Hét kövér esztendő 1,200 Ft
Kosztolányi Dezső : Ércnél maradóbb Kosztolányi Dezső : Ércnél maradóbb 1,200 Ft
Kosztolányi Dezső : Sötét bújócska Kosztolányi Dezső : Sötét bújócska

pre-order

Kosztolányi Dezső : -- összegyűjtött költeményei I-II. Kosztolányi Dezső : -- összegyűjtött költeményei I-II.

pre-order

Kosztolányi Dezső : Tintaleves papírgaluskával Kosztolányi Dezső : Tintaleves papírgaluskával

pre-order

Kosztolányi Dezső  : Modern költők I-III. Külföldi antologia a költők arcképével. Kosztolányi Dezső : Modern költők I-III. Külföldi antologia a költők arcképével.

pre-order

Kosztolányi Dezső : Nyelv és lélek Kosztolányi Dezső : Nyelv és lélek

pre-order

Kosztolányi Dezső : Kosztolányi Dezső összes versei Kosztolányi Dezső : Kosztolányi Dezső összes versei

pre-order

Kosztolányi Dezső : -- összegyűjtött versei Kosztolányi Dezső : -- összegyűjtött versei

pre-order

Kosztolányi Dezső : Kosztolányi Dezső : "most elmondom, mint vesztem el"

pre-order

Kosztolányi Dezső  : Édes Anna Kosztolányi Dezső : Édes Anna

pre-order

Kosztolányi Dezső : Levelek - Naplók Kosztolányi Dezső : Levelek - Naplók

pre-order

Kosztolányi Dezső  : Napló 1933-1934. Igen becses kéziratok Kosztolányi Dezső : Napló 1933-1934. Igen becses kéziratok 600 Ft
Kosztolányi Dezső : Bölcsőtől a koporsóig Kosztolányi Dezső : Bölcsőtől a koporsóig

pre-order

Kosztolányi Dezső : Füst Kosztolányi Dezső : Füst 1,200 Ft
Kosztolányi Dezső : Egy ég alatt Kosztolányi Dezső : Egy ég alatt

pre-order

Kosztolányi Dezső : Bolondok - Novellák Kosztolányi Dezső : Bolondok - Novellák

pre-order

Kosztolányi Dezső : Édes Anna Kosztolányi Dezső : Édes Anna

pre-order

Kosztolányi Dezső : Aranysárkány Kosztolányi Dezső : Aranysárkány

pre-order

Kosztolányi Dezső : Káin,  - - novellái. Kosztolányi Dezső : Káin, - - novellái.

pre-order

Kosztolányi Dezső : Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei I-II. Kosztolányi Dezső : Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei I-II.

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty