Bari ​Károly szinte kamaszfővel lépett be verseivel a bükkaranyosi szegénysorról a kortársi magyar költészetbe: 1952-ben született Bükkaranyoson, első verseit a Napjaink és az Alföld közölte, s tizenhét éves volt, amikor első, országos feltűnést kiváltó kötete, a Holtak arca fölé, a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent. A fiatal költő azóta elvégezte középiskoláit, a miskolci Kossuth gimnáziumban érettségizett, s jelenleg a Színművészeti Főiskola hallgatója rendező szakon. Első kötete óta írt versei főként az Élet és Irodalom-ban, a Magyar Nemzet-ben és a Népszabadság-ban láttak napvilágot. Második kötete, az Elfelejtett tüzek, 1970 óta írt új verseit tartalmazza. Elfelejtett tüzek Három esztendő telt el Bari Károly emlékezetes első kötetének megjelenése óta, s az olvasó azzal a jóérzéssel veheti kezébe ezt a szigorú költői igényességgel összeállított új kötetet, hogy a kamaszfővel országos elismerést aratott költő verseiben annak idején nem az egzotikum egyszeri kilobbanásának volt a tanúja. Keményre égett szavú versekben építi tovább minden szavában hiteles és megszenvedett költői világát küldetése gyötrelmes szépségének anyagából. “Nagy üzenetet viszek: aranypecsétes szívemben egy nép!” – fejezi be egyik versét "a léleknek hazát foglalni induló2 költő; de ez a küldetéses hadjárat nem ér véget a cigánysors arcának felmutatásában, hanem költői eszközeiben is és mondanivalójában is szintézisre tör. “A halál tényével korlátok közé szorított lét hatalmaz föl bennünket arra – mondotta egyik interjújában -, hogy a minket körülvevő valóságból naponta új és új szépségeket ragadjunk ki, naponta tisztábban, egyszerűbben és öszintébben fogalmazzunk meg igazunkat, az ember igazát.” Nagyon mélyről hozott világában is minden ember, a teljes ember igazáért szólnak az Elfelejtett tüzek új versei.