A huszadik század nagy lélektani forradalmárai közül hárman váltak munkásságukkal a szaktudomány határain túl is szinte mitikus mesterekké, az irodalomra, a filozófiára, a közgondolkodásra is felforgatóan ható jelenségekké. Freud és Jung mellett Adler tartozik e hármassághoz. Az ő egyik alapfogalma, pszichológia-elméletének sarkköve, a Minderwertigskeitsgefühl, a kisebbrendűségi érzés szinte frázissá kopott már a gyakori használattól. De munkássága persze nem szűkült erre a rendszerében ugyan alapvető komplex fogalomra; Adler egy egészen új irányzatot, az ún. individuálpszichológiát teremtette meg, amelynek szaktudományos elágazásai és hozadékai mára szinte beláthatatlanokká váltak, de irodalmi-filozófiai implikációi még mindig az eredeti munkákból tanulmányozhatók a legjobban. Annál is inkább, mivel Adler legtöbb műve, köztük a most megjelent is éppen nem érthetetlen az átlagolvasó, a nem pszichológus számára. A szerző ugyan komoly szaktudós, ám nem idegenkedik a nem csak lapidáris, de egyenesen közhelyszerű kérdésfeltevésektől: Az élet értelme; A lélek és a test; A család hatása; A bűn és megelőzése; A szerelem és a házasság - így sorjáznak jelen könyvében is a fejezetcímek. A válaszok már persze korántsem olyan egyszerűek (nem is mindig feltétlenül meggyőzőek), ám Adler sohasem vész el sem a kísérletes pszichológia állatviselkedéstani részmegfigyeléseiben, sem a teoretikus lélektan absztrakcióiban. Individuálpszichológiájának lényege éppen az, hogy a konkrét, ma létező és "viselkedő" individuumokat vizsgálja, az ő egyetemesnek hiposztazált alapkérdéseikre keresi a tapasztalatilag igazolható (vagy valószínűsíthető) választ.

további képek