Fehér Béla kötete három-négy oldalas novellákat, groteszk krokikat, fekete humorú karcolatokat, horrorba hajló kis színeseket, kacagtató morbiditású monológokat tartalmaz, de nem riad vissza a szerző a blődlitől és a burleszktől sem. Beszédmódja napjaink leromlott-lerongyolt magyar élőbeszéde, telis-teli tudatos slamposságokkal, nyelvhelytelenségekkel, túlstilizált közvetlenségekkel, pongyolaságokkal (Egy kis légszomj; Testkultúra; A pincér vallomása; Ember a festékben; A király telefonszáma; Egy szivar Newtonnal; Rezervátumot vegyenek! stb.). A kötet darabjai felfoghatók modern (vagy éppen posztmodern) humoreszkeknek is, hatásuk legalábbis rokon azokéval, ám nem könnyű és könnyed szórakoztatásról van szó. Fehér Béla valójában keserű és szatirikus: napjaink őrültségeit, térségünk lehetetlen állapotát, a statisztikailag, szociológiailag mérhető tendenciák öngyilkos voltát, egész világunk irrealitását tűzi tollhegyre. Egy-egy írás keltheti azt az illúziót hogy itt kikapcsolódásról, az olvasó relaxálásáról van szó, a kötet egésze azonban másról árulkodik. Fehér Béla szatírájának két fő eszköze van: Az egyik a mindennapi élet jelenségeinek – méghozzá feltűnően közönséges, visszariasztó jelenségeinek – szinte mikroszkopikus részletességű rajza. Nincs ellenszenves, rút vonás, torz jelenség, figura a köz- és magánéletben, amelyről megfeledkeznék. A másik az ellenpontozás: valódi és álidézetek, rejtett és középpontba állított klasszikus töredékek (Jókai Mórtól Adyig, Aranytól napjaink nagyjaiig) sorai adják a kontrasztot az ábrázolt tárgyiasságokhoz. – Sajátos, igen eredeti kötet, széles körben érdemes ajánlani, de az abszurdot kedvelőknek lesz igazán kedvére.