categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Tóth Erzsébet : Egy végtelen vers közepe

2,500 Ft
  • description
  • additional information
A költő első kötete.
Megjelent 2000 példányban.

"1951 augusztusában született Tatabá­nyán. Gyerekkorát Szabolcsban töltötte, nyolc éves kora óta Pesten él, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, első verseit 1974 nyarán írta, — amikor a diplomamunkáját. Először a Mozgó Világ közölte 1976-ban. Szokatlanul és szívderítően kevés idő telt el tehát az első versek írása, és az első kötet megjelenése között. A felszínen ez a tény indokolhatja a kötet egységes hangját, hisz ennyi idő feltűnő „hangváltásokra" kevés, de az érdemi magyarázat azt hiszem Tóth Erzsébet szuggesztív egyénisé­ge, nem mindennapi tehetsége.

Nem tudom mekkora anyagból választotta ki ezt a hatvan verset, de a képek bősége, az itt-ott szinte „zuhatagos" versbeszéd azt sugallja, hogy volt miből válogatnia. Bár a „mindent elmondani" igénye néhol túlterheli, túlzsúfolja a verseket (úgy, hogy nem válik minőséggé, tudatosan vállalt redundanciává), azt hiszem mégis azon kevesek közé tartozik, akik a „magasugró- edzés" lényegtelen mozzanatait nem tartják egyenrangúnak a „versennyel", a tétre menő „ugrások" sorozatával: „Ne lássák mennyit készülődtél. / Mintha ideteremtettek volna." (Egy végtelen vers kö­zepe 5.)" (Parti Nagy Lajos, Jelenkor, 1979.)
condition:
category: Books > Literature > Poetry >
category: Bibliophil > First Edition >
category: Books > Literature > Contemporary Hungarian Literature >
publisher: Kozmosz Könyvek, 1979
item number / ISBN: 0056444
binding: paperback
pages: 99
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty