Egy ember élt és álmodott - Berki Viola művészete

Berki Viola festészetét a Szentendrei Iskola, főként Korniss Dezső, Anna Margit és Balogh László hatása vezette saját művészi nyelvének és formájának megtalálásához. Nem folytatója és nem elődje semmilyen művészeti hagyománynak, de talán éppen ennek okán olvadhat össze egy térben, tökéletes harmóniában a 20. század legjelentősebb művészeivel. Berki Viola világképe Kálvin kősziklájára épített, klasszikus műveltségű, mélyen romantikus világkép volt, amelyet a tragikusan felhasználatlan energiák végtelen harcából, a Szentírás, az antikvitás, a románkori falképek világából, az izgatott bizánci rajzok vonalaiból, a középkori lovagirodalomból, a kódexillusztrációk, a naiv és a népi művészet eszköztárából, a keleti arabeszk nemes szövetéből szőtt.
Élete és művészete, egyéni útjának keresése és megtalálása sok szempontból jellemző képet mutat a magyar képzőművészek, írók, költők, értelmiségiek korabeli helyzetéről. Első önálló kiállítása sikerének köszönhetően 1965-től rendszeres felkérést kapott Rózsa Gyula főszerkesztőtől a Népszabadság, Nagy Lászlótól pedig az Élet és Irodalom, 1971-től Varga Mihálytól a Forrás illusztrációinak elkészítésére. Korai munkáit, ceruzarajzait, szénnel, tussal, vegyes technikával készített alkotásait mind gyakrabban megjelenő sajtórajzai, illusztrációi kísérték. Az 1970-es években folyamatosan kapta a címlap-, könyvborító- és illusztráció-megrendeléseket a Móra Könyvkiadótól, a Magyar Helikon, a Corvina, az Európa Kiadó és a Szépirodalmi Könyvkiadótól. A lelki és szellemi kihívásokra homéroszi bőségű illusztrációkkal, és – olvasmányélményein alapuló – önálló grafikai lapokkal reflektált.

A 70-es évektől fokozatosan fordult a festészet felé, de hat monumentális köztéri alkotást is készített (pl. üvegmozaik, kerámia-kompozíció), míg végül utolsó műveiben („hímzett" akvarellképeken, színes virágesőbe borult olajfestményein) már az emlékek és álmok világából szól hozzánk. Ahogy N. Kovács Zita tanulmányában írja: „Berki Viola a világi hétköznapoktól elzárkózva, belső világának rezzenéseire figyelve festette »játékosan neoprimitív«, archaikus világlátásra valló képeit. Mesterkéletlenségeiben nyoma sincs az ekkor nagy népszerűségnek örvendő naivitásra törekvő festészet ismérveinek és az epikus előadásmód behízelgő fogásainak. Egyszerre vonzó és taszító figurái, falusi, urbánus jelenetei, archetipikus alakjai a születés fájdalmát viselve magukon nyersen, darabosan szakadtak ki lelkéből. A falu és a város ősi és mai világa, hite, szokásai, reményei és félelmei kísértenek képein. Szabadon merített a mesék, a mítoszok tarka, néha komor, néha vidám, tüneményesen szürreális világából. Abból a bőséges kincsestárból, amit az emberi fantázia évezredek alatt szinte kimeríthetetlen gazdagsággal halmozott össze. Elférnek egymás mellet a bibliai bűnbeesés, az ószövetségi próféták legendái, az asszír, a babiloni mítoszok elemei és a görög eposzok jelenetei, középkori bizánci szentek, lovagok, királyok alakjai, a tékozló fiú és a csodaszarvas. Berki Viola újrafogalmazta, újrafestette mítoszainkat, újrateremtette hőseinket saját színeivel és formáival úgy, hogy közben egyszerre tudta hirdetni a nemzedékek formálta tartalom és a modern kor igazságát."