kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Petri György : Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére... [Röplap formátum]

  • leírás
  • további adatok
Stencil, méret: 21 x 15 cm, félbehajtva.

A külső és belső történésekben egyaránt mozgalmas életutat maga mögött hagyó költőnek 1974 és 1989 között hivatalosan nem jelenhetett meg kötete Magyarországon. Az állami könyvkiadás csak annyi csonkítás árán lett volna hajlandó közreadni a verseit, amennyi túlment az ésszerű megalkuvás határán, ezért a költő úgy döntött, hogy szamizdat kiadványként jelenteti meg őket.
Teljesen mégsem szorult ki az ideológiailag ellenőrzött nyilvánosságból, a hetvenes évek vége felé a jugoszláviai Új Symposion, később a Mozgó Világ, a Magyar Nemzet, a Kortárs közölte néhány versét.
Szigorúan záruló cenzurális tiltás akkor sújtotta, amikor 1984-ben New Yorkban megjelent kötetében (Hólabda a kézben) publikálta a Leonyid Iljics Brezsnyev halálára írt versét.
A vers a hosszú huzavona után 1989-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelentetett válogatásban sem szerepelt és hivatalosan csak egy évvel később az Ami kimaradt című kötetben jelenhetett meg.
- Lakatos András (Pim.) életrajzának felhasználásával.
állapot:
kategória: Papírrégiség, Aprónyomtatvány > politika >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Vers >
kiadó: E+E Környezetvédelmi és Anyaggazdálkodási Mérnöki Iroda, 1989.
cikkszám / ISBN: 0047191
oldalszám: 1 levél (2 beírt oldal)
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Petri György : Versei Petri György : Versei

előjegyezhető

Petri György : Sár Petri György : Sár

előjegyezhető

Petri György : A szabadság hagyománya - A magyar politikai költészet klasszikusai. Petri György : A szabadság hagyománya - A magyar politikai költészet klasszikusai.

előjegyezhető

Petri György : Összegyűjtött interjúk Petri György : Összegyűjtött interjúk 2 400 Ft
Petri György : Ami kimaradt [Vallai Péter által dedikált példány] Petri György : Ami kimaradt [Vallai Péter által dedikált példány]

előjegyezhető

Petri György : Valahol megvan - Válogatott és új versek Petri György : Valahol megvan - Válogatott és új versek

előjegyezhető

Petri György : A szabadság hagyománya - A magyar politikai költészet klasszikusai - Petri Györggyel beszélget Kisbali László és Mink András Petri György : A szabadság hagyománya - A magyar politikai költészet klasszikusai - Petri Györggyel beszélget Kisbali László és Mink András

előjegyezhető

Petri György : Magyarázatok M. számára Petri György : Magyarázatok M. számára

előjegyezhető

Petri György  : Összegyűjtött versek Petri György : Összegyűjtött versek

előjegyezhető

Petri György : Ami kimaradt [Első kiadás] Petri György : Ami kimaradt [Első kiadás] 1 800 Ft
Petri György : Versek 1971-1995 Petri György : Versek 1971-1995

előjegyezhető

Petri György : Körülírt zuhanás (1. kiad.) Petri György : Körülírt zuhanás (1. kiad.)

előjegyezhető

Petri György : Próza, dráma, vers, naplók és egyebek Petri György : Próza, dráma, vers, naplók és egyebek

előjegyezhető

Petri György : Magyarázatok M. számára Petri György : Magyarázatok M. számára

előjegyezhető

Petri György  : Összegyűjtött versek -  Petri György munkái I. Petri György : Összegyűjtött versek - Petri György munkái I.

előjegyezhető

Petri György : Amíg lehet Petri György : Amíg lehet

előjegyezhető

Petri György : Válogatott versek Petri György : Válogatott versek

előjegyezhető

Petri György : Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen Petri György : Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen

előjegyezhető

Petri György : Azt hiszik Petri György : Azt hiszik

előjegyezhető

Petri György : Összegyűjtött versek Petri György : Összegyűjtött versek

előjegyezhető

Petri György : Valahol megvan - Válogatott és új versek Petri György : Valahol megvan - Válogatott és új versek

előjegyezhető

Petri György : Összegyűjtött műfordítások Petri György : Összegyűjtött műfordítások

előjegyezhető

Petri György : Körülírt zuhanás (1. kiad.) Petri György : Körülírt zuhanás (1. kiad.)

előjegyezhető

Petri György : Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen (Ford. által dedikált) Petri György : Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen (Ford. által dedikált) 5 000 Ft
Petri György : Valami ismeretlen Petri György : Valami ismeretlen

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár