kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szabó Magda : A Danaida [Dedikált példány]

  • leírás
  • további adatok
Első kiadás.

Bartha László rajzaival.

"A Danaidá-ban először nyúltam hivatásos író kezével a minta értékű antik mitológia figurái közé: Danaus király lányai azzal bűnhődtek bűnükért, hogy az idők végezetéig feneketlen hordóba kellett vizet hordaniuk. Beteget nem enyhített a szétszivárgott víz, szomjat nem oltott, vért se mostak vele, elcsorgott, mint Csándy Katalin könyvtárvezető élete, ez a gyűrű-élet, amelyben elválaszthatatlanul kitapinthatni a kezdettel azonos véget. Az én Danaidámnak az a bűne, hogy csak önmagára figyel élete kétharmad szakaszában, s nem veszi észre, hogy minden kor történelmi időszak, amelyben nemcsak alakul az emberi sors, hanem maga a benne élő is adhat jelzést, esetleg valami fordulatot a hazai vagy világtörténelemnek. Csándy Katalin a nagy emberi érzésekre érzékeny, szerelemre, féltékenységre, szégyenre, nem veszi észre, hogy az idő nagy folyója olykor hidat, olykor gázlót kínál, esetleg jelzés mutatja, hol nem tanácsos vízbelépnie. Környezetében minden megváltozik, ő csak addig a határig, míg felismeri, ne bukdácsoljon már holtáig a számára kilátástalan koordináták között, hanem mentse meg, ami az életéből megmenthető. Az elvarázsolt királylány sose figyelt jól, mire feleszmélt, problémáin és személyén átlépett a történelem, amin még módosíthat, tárgyilagos, holdverte frázis, se indulat nem perzsel, se kétségbeesés, nem a nap süt, csak a hold. Ebben a regényben két későbbi regény jelzi valamikori születését, a még irónia nélküli antik világ ábrázolása és Melinda személyében az öregek világát nem vállaló ifjúság könyve, a leendő Mózes I. 22. Szerettem írni, vonzott az ábrázolható alakok sokfélesége, Anyuci, a sunyi, Somos Aranka, a tisztaság megszállottja, Nóra és persze Elek is, aki gondosan mérlegel ötvenhatban s az utca helyett az otthon biztonságát választja, mert nem érdemes dönteni szerinte, míg a dolgok véget nem érnek. Legnagyobb kedvvel persze Melindát formáltam, riasztó fekete anyja fehér negatívját. Formául a hatvanas évek állandó tennivalóját, a folytonos "írjuk meg az életrajzunkat"-kötelezettséget választottam, maga a regény egy fejezetenkénti mottósor, szétkaszabolva, ha az olvasó összeolvassa, megdöbben, mert Katalin minden az életrajzban írt szava igaz, éppen csak nem ez volt a valódi élete, mert arra, ami a valódi élete valakinek, részint nincs füle a kérdezőnek, részint nincs fogalmazásbeli megoldás. Minden ember titok. Minden titok titok. Az író mestersége valahol szakrális, még önmaga számára is elemezhetetlen. Mikor befejeztem, kinéztem a minden munkámat végigfigyelő lombok közé, és eltűnődtem rajta, ad-e Isten új munkára erőt még, hogy megírhassam ezentúl is, amit észrevettem és amit az emberekről és az emberi szenvedélyekről megtanultam."
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Bibliofilia > Dedikált, aláírt >
kategória: Bibliofilia > Első kiadás >
kiadó: Szépirodalmi, 1964
cikkszám / ISBN: 0018668
kötés: kötve/egészvászon
oldalszám: 393, [1]
könyv nyelve: magyar

további képek

szerző további művei

Szabó Magda : Az őz / Disznótor Szabó Magda : Az őz / Disznótor

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet 1 200 Ft
Szabó Magda   : Megmaradt Szobotkának Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának 1 200 Ft
Szabó Magda : Béla király - Történelmi drámatrilógia a meráni Gertrúd fiáról. Szabó Magda : Béla király - Történelmi drámatrilógia a meráni Gertrúd fiáról.

előjegyezhető

Szabó Magda : Sziget-kék Szabó Magda : Sziget-kék

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Ki hol lakik? Szabó Magda : Ki hol lakik?

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin Street Szabó Magda : Katalin Street

előjegyezhető

Szabó Magda  : The Door Szabó Magda : The Door

előjegyezhető

Szabó Magda : Sziget-kék Szabó Magda : Sziget-kék

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Az ajtó Szabó Magda : Az ajtó 1 500 Ft
Szabó Magda : Freskó Szabó Magda : Freskó

előjegyezhető

Szabó Magda : Álarcosbál Szabó Magda : Álarcosbál

előjegyezhető

Szabó Magda : Születésnap Szabó Magda : Születésnap

előjegyezhető

Szabó Magda : Für Elise Szabó Magda : Für Elise

előjegyezhető

Szabó Magda  : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának

előjegyezhető

Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának

előjegyezhető

Szabó Magda : Az ajtó Szabó Magda : Az ajtó

előjegyezhető

Szabó Magda : Álarcosbál Szabó Magda : Álarcosbál

előjegyezhető

Szabó Magda : Bárány Boldizsár. Sziget-kék. Tündér Lala. Szabó Magda : Bárány Boldizsár. Sziget-kék. Tündér Lala.

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin utca / Ókút Szabó Magda : Katalin utca / Ókút

előjegyezhető

Szabó Magda : A Danaida Szabó Magda : A Danaida

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin utca (Első kiadás) Szabó Magda : Katalin utca (Első kiadás) 1 800 Ft
Szabó Magda : Freskó / Mózes egy, huszonkettő Szabó Magda : Freskó / Mózes egy, huszonkettő 1 000 Ft
Szabó Magda : Freskó / A szemlélők Szabó Magda : Freskó / A szemlélők 1 000 Ft
Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának

előjegyezhető

Szabó Magda : Pilátus [Első kiadás] Szabó Magda : Pilátus [Első kiadás] 1 500 Ft
Szabó Magda : Ókút Szabó Magda : Ókút

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda  : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : A szemlélők (1. kiad.) Szabó Magda : A szemlélők (1. kiad.) 1 200 Ft
Szabó Magda : Katalin utca Szabó Magda : Katalin utca

előjegyezhető

Szabó Magda : Ókút Szabó Magda : Ókút 1 000 Ft
Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda  : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda : Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának Szabó Magda : Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának 2 800 Ft
Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda  : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda  : The Gift of the Wondrous Fig Tree Szabó Magda : The Gift of the Wondrous Fig Tree

előjegyezhető

Szabó Magda : Az őz Szabó Magda : Az őz

előjegyezhető

Szabó Magda : Für Elise Szabó Magda : Für Elise 1 600 Ft
Szabó Magda  : Merszi, Möszjő Szabó Magda : Merszi, Möszjő

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár