Sorozat: Pap Károly művei 2.

Pap Károly a második világháborúban tragikusan elpusztult nemzedék egyik legtehetségesebb írója volt. Magányos prófétaként kereste az abszolút igazságot, rendíthetetlenül hitt a szeretet, az alázat, az igaz szó megváltó erejében. Művészete szépség és jóság, esztétikum és etikum megalkuvás nélküli és feltétlen együvé tartozását hirdeti. Ezeket a problémákat fogalmazza meg, ezekkel az emberfeletti feladatokkal küzd három regényében, a stilizált bibliai környezetbe helyezett Jézus-parafrázisában (Megszabadítottál a haláltól), a sivár vidékeken a művészet embernemesítő; lehetőségéért küzdő; festő; történetében (Nyolcadik stáció) és az önvallomásos gyermekhősének igazságkereső; lázadását megörökítő; Azarelben, továbbá változatos témájú elbeszélések sorában, komor drámákban és szenvedélyes vitairatokban.

Pap Károly legkristályosabb regénye az Azarel. A kíméletlen látásmód, az önéletrajzi élmények és a mondanivalók megalkuvásnélküli igazságkeresése irodalmunk egyik legkülönösebb remekévé teszik. Az Azarel sajátos környezetben egy gyerek szeretetigényének, a felnőttek ellen való fordulásának, komisz, dacos és szenvedő megpróbáltatásainak, majd végül beletörődésének a regénye.
Főhőse, Azarel Gyurka először ortodox nagyapjához kerül, ahol a bibliai szigorúság rémiszti el kis gyereklelkét; majd otthon, apja modernebb és felvilágosultabb életmódjában kitör belőle a felnőttek megalkuvása, hazugsága elleni lázadás és a tapintatlan, követelőző szeretet-igény. Végül szakít a szülői házzal, de lázadása bukásra van ítélve: magányos lázadó, aki semmilyen közösségbe nem tartozik, s akinek nem lehet más a sorsa, mint a vereség a felnőttek világával szemben. Érzéseinek igazságát igazságtalanná teszi az önzés. Pap Károly regényében éppen a szélsőséges szenvedély és különös, feszült helyzet adja meg a mondanivaló általános érvényét.