A kései Heidegger a létet (Sein) már inkább eseményként (Ereignis), az "es gibt" adományaként, azaz nem pusztán ontológiailag érti, és gondolati öröksége legnagyobb hatású folytatójánál, Derridánál ebben az elmozdulásban sűrűsödik össze. Alighanem az irodalomtudomány számára is sürgető a kérdés, milyen kihívásokat jelent ez a korszakos episztemikus alakzat az irodalomértelmezés gyakorlata és elmélete számára. Olyan fogas kérdéseket érinthet ez a kihívás, mint az irodalmi szöveg fogalmának megújíthatósága, az (újra)olvasás problémája vagy az interpretáció etikája. Jelen kötet ezen összefüggéseket igyekszik körüljárni - a szöveg medialitása és materialitása, a texturális ismétlés, egyes kultúrtechnikák, esztétikai-antropológiai kérdések vagy irodalom és filozófia kapcsolatának mentén. E kérdések tárgyalása az elemzett szövegek irodalomtörténeti jelentésességét is játékba hozza (a modernség archeológiáját tartva szem előtt), mint ahogy kísérletet tesz a modern magyar szellemtudomány néhány kiemelkedő teljesítményének (Fülep Lajos, Popper Leó, Thienemann Tivadar) értelmezésére is európai eszmetörténeti kontextusban.
A munka központi kérdése ezek fényében a következő problémakomplexumban jelölhető meg: hogyan jelentkezik a textuális esemény ismétlése az olvasásban, olyan ismétlésként, mely egyszerre választ el az eseménytől és jelenti ugyanakkor annak esélyét? Hogyan felel meg a textuális és olvasásbeli ismétlés ezen kettős státusza, meg-oszthatósága az esemény uralhatatlanságának? Miként teszi általánosíthatóvá az ismétlés az eseményt és igazságát, hogyan működik közre ugyanakkor ezek szingularizációjában?