kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Vanyó László : Az ókeresztény egyház irodalma II. - A 4-8. század

  • leírás
  • további adatok
Hatodik kiadás.
Vanyó László professzor több kiadást megért, majd átdolgozott könyve az ókeresztény egyház irodalmának történetébe vezeti be olvasóját. Túllépve a caesareai püspök, Euszebiosz, alapeszméjén, mely szerint az egyház története azonos az evangélium küzdelmeinek és győzelmének történetével, vagyis az egyháztörténelem egyfajta szellemi csataként szorosan összekapcsolódik az irodalomtörténettel, Vanyó László az igazság történetiségét hangsúlyozza, anélkül, hogy ezzel relativizálná az evangélium igazságát. Az ókeresztény egyház feladata szerinte nem más volt, mint fenntartani „a folytonosságot a történelmi, bibliai Izrael – nem a zsidóság! – és Isten új népe, a keresztények között, miközben rá kellett mutatni a különbségre is”, majd túllépve a zsidó világ határain, szembe kellett nézni a pogányság kihívásaival, eszmei áramlataival, ugyanakkor pogány környezetben újrafogalmazni, a felszínesség tüneteitől mentesíteni és elmélyíteni a keresztény hit alapjait, oly módon, hogy az a jövő, a jelen egyháza számára is útmutató legyen.
állapot:
kategória: Könyv > Vallás > vallástörténet, teológia >
kiadó: Jel, 2017
cikkszám / ISBN: 9789639318427
kötés: kötve/papír
oldalszám: 456
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Vanyó László : Az ókeresztény művészet szimbólumai Vanyó László : Az ókeresztény művészet szimbólumai

előjegyezhető

Vanyó László : Theologia Graeca - A görög filozófia adaléka a keresztény theológiához Vanyó László : Theologia Graeca - A görög filozófia adaléka a keresztény theológiához 2 000 Ft
Vanyó László : Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe Vanyó László : Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe

előjegyezhető

Vanyó László : Vanyó László : "Lélek az Isten"(Jn 4, 24). Pneumatológia a patrisztikus korban. 1 800 Ft
Vanyó László : Az ókeresztény egyház és irodalma Vanyó László : Az ókeresztény egyház és irodalma

előjegyezhető

Vanyó László : Az ókeresztény egyház irodalma I. - Az első három század Vanyó László : Az ókeresztény egyház irodalma I. - Az első három század

Vanyó László : Ókeresztény írók lexikona Vanyó László : Ókeresztény írók lexikona

előjegyezhető

Vanyó László : Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe 787-ig Vanyó László : Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe 787-ig

előjegyezhető

Vanyó László : Az ókeresztény művészet szimbólumai Vanyó László : Az ókeresztény művészet szimbólumai

előjegyezhető

Vanyó László : Katekézis, költészet és ikonográfia a 4. században Vanyó László : Katekézis, költészet és ikonográfia a 4. században

előjegyezhető

Vanyó László  : Az egyházatyák bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története - Septuaginta, Diatesszaron, Vetus Latina, Vulgata Vanyó László : Az egyházatyák bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története - Septuaginta, Diatesszaron, Vetus Latina, Vulgata

előjegyezhető

Vanyó lászló : Katekézis, költészet és ikonográfia a IV. században Vanyó lászló : Katekézis, költészet és ikonográfia a IV. században

előjegyezhető

Vanyó László : Az ókeresztény művészet szimbólumai Vanyó László : Az ókeresztény művészet szimbólumai

előjegyezhető

Vanyó László : Vanyó László : "Legyetek tökéletesek..." - Tanulmányok a keresztény aszkézis történetéhez a szerzetesség kialakulásáig

előjegyezhető

Vanyó László : Az ókeresztény művészet szimbólumai Vanyó László : Az ókeresztény művészet szimbólumai

előjegyezhető

Vanyó László  : Az ókeresztény egyház irodalma I. - Az első három század Vanyó László : Az ókeresztény egyház irodalma I. - Az első három század

előjegyezhető

Vanyó László : Nüsszai Szent Gergely teológiai antropológiája Vanyó László : Nüsszai Szent Gergely teológiai antropológiája

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár