kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Joyce, James : Az ifjúkori önarckép

  • leírás
  • további adatok
James Joyce első regénye, az Ifjúkori önarckép azt dokumentálja, hogyan látja a géniusz önnön létrejöttének külső körülményeit. Egészen durva megközelítésben két tényező találkozásáról van szó. Az egyik tényező: a tehetséges gyermek (s itt még nem kell meghatároznunk, James Joyce-ról vagy Stephen Dedalusról beszélünk-e) módos, középpolgári körülmények közé születik (ráadásul elsőszülöttként), becsvágyó apja megadja neki az adott helyen és időben elérhető legjobb neveltetést, s az ezzel járó öntudatot, mintegy átörökítve rá becsvágyát. A második tényező, hogy ugyanez az apa felelőtlen korhely is egy személyben, minek következtében az egyre népesebb család viharosan lecsúszik a társadalmi ranglétrán, egészen a proletárlétig, a nélkülözésig. A tehetséges fiúnak így egyfelől módja van kifinomítani megfigyelő- és kifejezőkészségét, másfelől akad mit megfigyelnie, hiszen az anyagi lecsúszás folyamata során a család a korabeli dublini társadalom minden fontos szintjét érinti, s így szinte magától tárul fel egy monumentális, balzaci keresztmetszet. Ehhez járul még, hogy a lecsúszás sűrű költözködések sorozatával is jár (értelemszerűen egyre olcsóbb helyekre), s így a társadalmi metszet rávetülhet Dublin és környéke topográfiai képére. Ilyen értelemben a regény az Ulyssesnek is előtörténete. Fejlődésregényről van tehát szó, sokak szerint a műfaj legjobb angol nyelvű darabjáról, amely azt mondja el, hogyan jött létre az az elme, amely képes volt többek között ennek a regénynek a megírására is.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Marfa-Mediterrán, 1999
cikkszám / ISBN: 9789639164192
kötés: kötve/papír
oldalszám: 367
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James : A macska és az ördög / The Cat and the Devil Joyce, James : A macska és az ördög / The Cat and the Devil

előjegyezhető

Joyce, James  : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James : Dublini emberek - Novellák Joyce, James : Dublini emberek - Novellák

előjegyezhető

Joyce, James : Költemények Joyce, James : Költemények 2 800 Ft
Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James  : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : Pomes Penyeach Joyce, James : Pomes Penyeach

előjegyezhető

Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James  : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses I-II. - Első magyar kiadás Joyce, James : Ulysses I-II. - Első magyar kiadás

előjegyezhető

Joyce, James : Ifjúkori önarckép Joyce, James : Ifjúkori önarckép

előjegyezhető

Joyce, James : Finnegan ébredése (részletek) Joyce, James : Finnegan ébredése (részletek) 1 200 Ft
Joyce, James : Ifjúkori önarckép Joyce, James : Ifjúkori önarckép

előjegyezhető

Joyce, James : Exiles. A Play in Three Acts. Joyce, James : Exiles. A Play in Three Acts.

előjegyezhető

Joyce, James : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James  : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : Dublini emberek - novellák Joyce, James : Dublini emberek - novellák

előjegyezhető

Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man

előjegyezhető

Joyce, James : Kamarazene Joyce, James : Kamarazene

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James  : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James  :  The Artist and the Labyrinth Joyce, James : The Artist and the Labyrinth

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James  : Portrait of the Artist Joyce, James : Portrait of the Artist

előjegyezhető

Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man

előjegyezhető

Joyce, James : Kamarazene Joyce, James : Kamarazene

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James : Kisebb művek Joyce, James : Kisebb művek

előjegyezhető

Joyce, James : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James  : A Portrait of the Artist as a Young Man Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man

előjegyezhető

Joyce, James  : A James Joyce Reader Joyce, James : A James Joyce Reader

előjegyezhető

Joyce, James : Exiles Joyce, James : Exiles

előjegyezhető

Joyce, James : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : Száműzöttek Joyce, James : Száműzöttek

előjegyezhető

Joyce, James : Finnegans Wake Joyce, James : Finnegans Wake

előjegyezhető

Joyce, James  : Portrait of the Artist Joyce, James : Portrait of the Artist

előjegyezhető

Joyce, James : A portrait of the artist as a young man Joyce, James : A portrait of the artist as a young man

előjegyezhető

Joyce, James : Ulysses Joyce, James : Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James : Dubliners, A Portrait of the Artist as a Young Man / Ulysses Joyce, James : Dubliners, A Portrait of the Artist as a Young Man / Ulysses

előjegyezhető

Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man

előjegyezhető

Joyce, James : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : Dubliners Joyce, James : Dubliners

előjegyezhető

Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man Joyce, James : A Portrait of the Artist as a Young Man

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár