Vallásfilozófiai és vallástörténeti tanulmányok
A két vándor az idő börtönének lakója: az egyik a múlté, a másik a jövőé. Az egyik vándor háttal áll, hiszen a múltat kémleli. Ő a történész, a „visszafelé tekintő próféta". Talán épp Jesája, aki próféciájában újraépít, s az örökkévalóság mozgó képét, az időt visszafordítja. „És fiaid felépítik az ősi romokat, múlt nemzedékek alapjait feltámasztod. " Romokat tesz újra lakhatóvá, a fragmentumokból a tiszta ész világát építi újra. A vándor boldog, hiszen világot alkot, noha tudja, hogy a múlt újraalkotott világa a szanaszét heverő kőrengetegben fogja bevégezni. A másik vándor is háttal áll, ő a jövőt fürkészi. Rendületlenül néz előre, mintha csak egy távoli pontra szegezné tekintetét, de nincs távoli pont, nincs semmi sem. Addigra ezek a kövek már nem lesznek, csak a vég, a teljes pusztulás. A vándor búskomor, hiszen egy világot lát megsemmisülni, noha tudja, hogy saját végzete felé rohanó, majdan bevégződő világát most még a szanaszét heverő kőrengeteg - a múlt élő jelzete - tartja fogva. Hogy miben bízhatunk? A két vándorban. Önmagunkban. Az emlékeinkben és a vágyainkban. Abban, hogy erőt merítünk a múltból, s reménykedünk a jövőben. A többi nem a mi dolgunk...