Másodízben ​jelentette meg a Kijárat Kiadó Rényi András válogatott írásait, ezúttal Az értelmezés tébolya címmel gyűjtve egybe huszonöt írását, főként a kétezres évekből. A kötet alcíme most is, mint az első könyv esetében, „hermeneutikai tanulmányok", azonban műfajilag ennél színesebb a kompozíciója: található benne interjú, kiállítás megnyitóján elhangzott vagy éppen katalógusba íródott szöveg, előadás anyaga és könyvrecenzióból kiinduló tanulmány. Az írások e műfaji heterogenitását azonban összefűzi a látásmód nagyon határozott egysége, melynek Rényi a „hermeneutikai" jelzőt adja.

A hermeneutika, abban a főként Heideggert és Gadamert követő értelmében, ahogyan Rényi is használni kívánja a fogalmat, nem módszertant jelent. Nem arról van szó, hogy a művészettörténész lemondana szakmájának hagyományos módszereiről – ikonográfiai, stílus- és műfajtörténeti elemzések, technika analízise, összevetések más művekkel stb. –, és a filozófia tárgykörébe utalná a művekkel való foglalkozást, ahol a műalkotások vagy filozófiai kérdések illusztrációivá válnának, vagy a megválaszolásukhoz vezető út médiumává. Rényi hermeneutika-fogalma sokkal mélyebben értett annál, hogysem egy jól működő, hagyományos elemzési készlet egyszerű felcserélését jelentené valami másra, például a rész–egész viszonyok egymásból való megértésének módszertani körére, vagy a befogadói pozíció és munka reflexív rögzítésére.