kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Pozsony Ferenc : Az erdélyi szászok jeles napi szokásai

  • leírás
  • további adatok
Sorozat: Krónika könyvek
Az Erdélyben sok évszázada élő szászok egészen a legutóbbi időkig híven őrizték nemcsak közösségük viszonylagos zártságát, belterjességét, de hagyományos folklórját is. E folklórnak szerves része, egyben egyik legjellemzőbb "műfaja" is a különböző naptári ünnepek, "jeles napok" megünneplése, a hozzájuk csatlakozó rituálék, ünnepi szertartások és mókák, a velük kapcsolatos szokások és hiedelmek. Ezek összegyűjtésére tett nagyszabású kísérlet Pozsony Ferenc kiváló monográfiája. A tudós szerző igen alapos helyszíni kutatások, levéltári vizsgálódások, valamint szakirodalmi szemlék révén szinte a szász ünnepi szokások regiszterét be tudja mutatni, méghozzá úgy, hogy egyszerre nyújtja e szokások strukturális elemzését és történeti dinamikájának rajzát is. Ez utóbbit illetően nemcsak a szokások keletkezését dolgozza fel, de változásait és mai továbbélését is dokumentálja. A kötet - mintegy bevezetőül - az erdélyi szászság történelmét foglalja össze dióhéjban, majd s szász társadalom intézményrendszerét, szociológiai leírását adja (a szomszédságok struktúrája, a szomszédságok funkciói, a legényegyletek, leányegyletek stb.). A kötet törzse a naptár rendje szerint, újévtől karácsonyig veszi sorra a jeles napokat és jeles időszakokat (pl. farsang), mindegyiknél részletes beszámolót nyújtva a hozzá kapcsolódó szokásokról hiedelmekről, ünnepségekről stb. ; A kötetzáró összegzés általános szokáselemzést, a szerepek analízisét, a modern folklorisztikában oly fontossá vált térhasználati és időrelevancia-vizsgálatok eredményeit adja. A román és német nyelvű összefoglalásokkal is ellátott kötet - fontos folklorisztikai feldolgozás, ám korántsem csupán szakemberek olvasmánya. A néprajz és Erdély iránt érdeklődő, művelt laikusoknak is érdemes ajánlani.
állapot:
kategória: Könyv > Néprajz >
kategória: Könyv > Történelem > Művelődéstörténet >
kiadó: Pro-Print Csíkszereda, 1997
cikkszám / ISBN: 0049880
kötés: fűzve
oldalszám: 331
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár