kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Gyurkó János : Árpád-kori templomok a Kárpát-medencében

  • leírás
  • további adatok
Az Árpád-kori Magyarország építészeti emlékeit igencsak megritkították a magyar történelem viharai: a tatárjárás és a törökkor háborúi, valamint az ezeket követő romeltakarítások. Egyedül a templomok maradtak ránk nagyobb számban, köszönhetően időtálló építőanyaguknak és a közösség életében betöltött fontos szerepüknek. Ráadásul a műemléki és a régészeti kutatások a XIX-XX. században tömegével hoztak felszínre már teljesen elveszettnek hitt emlékeket is. Kétségtelen, hogy ezek a csonkán fennmaradt, esetleg csak kiszedett alapfalaik nyomán ismert templomok igen keveset árulnak el egykori építészeti értékeikről, nagy számuknak köszönhetően mégis fontos tanulságok levonására kínálnak alkalmat. Ez különösen igaz a legnagyobb számban épült és leginkább fennmaradt falusi templomokra. Ezek már eleve szerényebb igénnyel épültek, így viszonylag kicsi a variációs skálájuk. Megrendelőik és mestereik sokkal inkább ragaszkodtak a konvencionális formákhoz, így kevesebb egyéni megoldást tartalmaznak, hívebben tükrözik az ország egykori régióinak és egy-egy korszaknak az építészeti köznyelvét. Az önmagukban sok esetben kevés információt hordozó, összességében azonban nagy mennyiségben rendelkezésre álló emlékek sajátos feldolgozási módszert kívánnak. E feladatra az egyik legcélszerűbb eszköz a statisztika. Gyurkó János arra vállalkozott, hogy a statisztika módszerével próbál választ adni néhány olyan fontos kérdésre, amely az építészettörténetet mindig is izgatta, de igazán egzakt, tudományos megállapításokat eddig senki sem tehetett róluk. Hatalmas adatgyűjtésre támaszkodva jelölte ki feldolgozásának szempontrendszerét. A köztudatban széles körben elterjedt teóriákat bizonyított vagy cáfolt meg, kronológiai, regionális és funkcionális építészeti csoportokra hívta fel a figyelmet.
állapot:
kategória: Könyv > Művészet > Építészet >
kategória: Könyv > Történelem > Művelődéstörténet >
kiadó: Érdi Környezetvédő Egyesület, 2006. Érd,
cikkszám / ISBN: 9789630609302
kötés: fűzve
oldalszám: 111
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár