kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Tolsztoj, Lev : Anna Karenina I-II.

  • leírás
  • további adatok
Sorozat: A világirodalom klasszikusai.
A Háború és béke után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. "Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez - árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében. - Ez a regény - az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet..." Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként A vendégek a nyaralóba készültek című befejezetlen elbeszélésének hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regény ír egy tragikus élményéből - 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanova Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában - Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t - már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a "nihilistákat", akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetségessé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: "Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződtem vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondjon róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam." Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig - Thomas Mann szavaival - minden idők "legnagyobb társadalmi regénye".
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Új Magyar Kvk., 1955
cikkszám / ISBN: 0027146
kötés: kötve/egészvászon
oldalszám: XXX, 487; 428
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Tolsztoj, Lev : Gazda és cseléd - Hadzsi Murat és más elbeszélések Tolsztoj, Lev : Gazda és cseléd - Hadzsi Murat és más elbeszélések

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-II. Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-II.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Anna Karenina Tolsztoj, Lev : Anna Karenina

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Feltámadás Tolsztoj, Lev : Feltámadás

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : A Kreutzer szonáta Tolsztoj, Lev : A Kreutzer szonáta

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Szevasztopol Tolsztoj, Lev : Szevasztopol

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Feltámadás Tolsztoj, Lev : Feltámadás

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev   : Kreutzer-szonáta Tolsztoj, Lev : Kreutzer-szonáta

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-II. Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-II.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-IV. Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-IV.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Ivan Iljics halála Tolsztoj, Lev : Ivan Iljics halála

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Az aranyhajú királyleány Tolsztoj, Lev : Az aranyhajú királyleány

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Elbeszélések 1852-1859 - Gyermekkor, Serdülőkor, Ifjúság Tolsztoj, Lev : Elbeszélések 1852-1859 - Gyermekkor, Serdülőkor, Ifjúság

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Elbeszélések 1863-1886 Tolsztoj, Lev : Elbeszélések 1863-1886

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Tolsztoj művei 10 kötetben Tolsztoj, Lev : Tolsztoj művei 10 kötetben

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Mesék Tolsztoj, Lev : Mesék

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Színművek 1864-1910 Tolsztoj, Lev : Színművek 1864-1910

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Regények és elbeszélések I-II. Tolsztoj, Lev : Regények és elbeszélések I-II.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Tanulmányok, cikkek, vallomások Tolsztoj, Lev : Tanulmányok, cikkek, vallomások

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Napló Tolsztoj, Lev : Napló

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Színművek Tolsztoj, Lev : Színművek

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Levelek, naplójegyzetek. Tolsztoj, Lev : Levelek, naplójegyzetek.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Gyónás - Mi a művészet? Tolsztoj, Lev : Gyónás - Mi a művészet?

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Családi boldogság - Szergij atya - Kisregények és elbeszélések I-II. köt. Tolsztoj, Lev : Családi boldogság - Szergij atya - Kisregények és elbeszélések I-II. köt.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-II. Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-II.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Gyermekkor. Serdülőkor. Ifjúság. Tolsztoj, Lev : Gyermekkor. Serdülőkor. Ifjúság.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-IV. Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-IV.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev  : Ivan Iljics halála - Szergij atya Tolsztoj, Lev : Ivan Iljics halála - Szergij atya

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Anna Karenina 1-2. Tolsztoj, Lev : Anna Karenina 1-2.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Lev Tolsztoj művei 2. - Elbeszélések 1863-1886 Tolsztoj, Lev : Lev Tolsztoj művei 2. - Elbeszélések 1863-1886

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Lev Tolsztoj művei 1. - Gyermekkor, serdülőkor, ifjúság - Elbeszélések 1852-1859 Tolsztoj, Lev : Lev Tolsztoj művei 1. - Gyermekkor, serdülőkor, ifjúság - Elbeszélések 1852-1859

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Lev Tolsztoj művei 6. - Anna Karenina 1873-1877 Tolsztoj, Lev : Lev Tolsztoj művei 6. - Anna Karenina 1873-1877

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Lev Tolsztoj művei 4.-5. - Háború és béke Tolsztoj, Lev : Lev Tolsztoj művei 4.-5. - Háború és béke

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Feltámadás Tolsztoj, Lev : Feltámadás

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Ivan Iljics halála Tolsztoj, Lev : Ivan Iljics halála

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-IV. Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-IV.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Levelek, napló 1847-1910 Tolsztoj, Lev : Levelek, napló 1847-1910

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Feltámadás Tolsztoj, Lev : Feltámadás

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Bál után Kisregények és elbeszélések Tolsztoj, Lev : Bál után Kisregények és elbeszélések

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke 1-2. köt. Tolsztoj, Lev : Háború és béke 1-2. köt.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-II. Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-II.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Szevasztopoli elbeszélések / Albert és más elbeszélések Tolsztoj, Lev : Szevasztopoli elbeszélések / Albert és más elbeszélések

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Mesék Tolsztoj, Lev : Mesék

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-IV. Tolsztoj, Lev : Háború és béke I-IV.

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev  : Anna Karenina Tolsztoj, Lev : Anna Karenina

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Ivan Iljics halála - Elbeszélések Tolsztoj, Lev : Ivan Iljics halála - Elbeszélések

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev  : Feltámadás Tolsztoj, Lev : Feltámadás

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : Medve a szekéren Tolsztoj, Lev : Medve a szekéren

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev : A hamis szelvény - Elbeszélések Tolsztoj, Lev : A hamis szelvény - Elbeszélések

előjegyezhető

Tolsztoj, Lev  : Szevasztopol Tolsztoj, Lev : Szevasztopol 3 600 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár