kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Hanga Zoltán - Kovács Zsolt - Persányi Miklós (szerk.) : Állatkert - 150 év - 150 történet

  • leírás
  • további adatok
Az Állatkert történetéről több összefoglalás is készült. Ezek közül Kállay Bertalan 1903-ban megjelent, a kert történetének első harminc évéről szóló füzete, Anghi Csabának az alapítás történetével foglalkozó, 1958-ban megjelent írása, Gyenes Rózsának a „régi Állatkertről” szóló 1960-as tanulmánya, Kapocsy György 1984-es könyvének egyik fejezete, Szidnainé Csete Ágnes 1991-ben, a 125. évfordulókor megjelent történeti kötete, illetve a 2001-ben megjelent Ablak a természetre című album történeti fejezete számítanak kifejezetten forrás értékűnek. A 150. jubileum nagyszerű alkalmat jelent arra, hogy az Állatkert története iránt érdeklődők kezébe egy új könyvet adjunk, amely az elmúlt évek múltra vonatkozó kutatási eredményeit, illetve a legközelebbi közelmúlt történéseit is tartalmazza.
Ennek az igénynek és kihívásnak kíván megfelelni az Állatkert – 150 év, 150 történet című kiadvány, amelynek központi gondolata az, hogy az 1866 óta eltelt időszak valamennyi esztendejének egy-egy oldalt szentelve minden évből egy-egy korabeli történetet mesél el az intézmény életéből, természetesen egykorú képekkel, fotókkal illusztrálva. A kötet bevezető fejezetét prof. dr. Persányi Miklós főigazgató írta, és az ő munkája a soron következő fejlesztésekkel foglalkozó, a jövőbe tekintő fejezet is a könyv végén. A múltbeli esztendők történetét Hanga Zoltán írta meg, a kapcsolódó tematikus fejezetekkel együtt, szerkesztőként pedig Kovács Zsolt gondozta a kötetet. Az egyes éveknél pár sorban kitekintés olvasható a világ, Magyarország és Budapest korabeli történéseiről is, ezeket az összefoglalásokat Mautner Zoltán készítette.
A régi képekkel gazdagon illusztrált, érdekes történeteket felvonultató könyvből kiderül, hogyan járt közbe Erzsébet királyné, hogy a Pesti Állatkertbe zsiráf kerüljön, és hogy a múltban tényleg mutogattak-e embereket is a városligeti intézményben.
állapot:
kategória: Könyv > Albumok >
kategória: Könyv > Természettudomány >
kategória: Könyv > Természettudomány > Növénytermesztés, Állattartás >
kiadó: Fővárosi Állat - és Növénykert, 2016
cikkszám / ISBN: 9786155392139
kötés: kötve/papír
oldalszám: 179
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár