Újra ​itt van a logikai fejtörők nagy csapata: Smullyan lovagjai, lókötői (azaz most csalói), Subidu, Subidam, Dingdungi, Crruffaesór, mindenféle igazmondók, ilyen-olyan hazugok, huszárok, királyok, vádlottak és bűnösök – és még sokfajta teremtmény. A szerző most nem Poe történetét folytatja, mint a „Seherezádé rejtélye" című könyvében, hanem tisztelete jeléül Lewis Carroll világhírűvé vált meséit. A szerző a „80 év alatti gyerekekre" gondolt, de ebbe az olvasói körbe nemcsak azok tartoznak, akik már ismerik korábbi műveit. Bármelyikkel érdemes elkezdeni Smullyan életművének megismerését, sőt azon belül is bárhol: ami pedig az előismereteket illeti, ahogy egy másik könyve előszavában írja nyilván azért, hogy már az elején kedvet csináljon a logikai paradoxonokhoz és magyarázatukhoz, amelyek ezen művében még a sorok között is hemzsegnek – most is elég, ha utáljuk a matematikát. Persze, aki arra számít, hogy így is fogja letenni a könyvet, az bánjon vele nagyon óvatosan. Ahogy Martin Gardner jellemzi őt, Raymond Smullyan személyisége egyedülálló összetétele a filozófusnak, logikusnak, matematikusnak, zenésznek, bűvésznek, humoristának, írónak és lenyűgöző logikai feladványok szerzőjének.