kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Hrivnák, Mihály : Áchim és a szlovákság

1 600 Ft
  • leírás
  • további adatok
Szlovák-magyar, kétnyelvű kiadvány.

Áchim L. András a magyar és a szlovák nép újkori közös történelemének egyik legvitatottabb alakja.
A "csabai tót gazda" politikusként cselekedeteiben se nem szlovák, sem nem magyar, hanem mindenek előtti demokrata, Ember volt. Olyan demokrata, aki ebbeli érzelmeit képes volt kiterjeszteni más, itt élő népek (nemzetiségek) elnyomott rétegeire is. Erre képessé tette az általános emberi értékek iránti fogékonysága, miképpen nyitott volt más népek szellemi és egyéb értékei iránt is.

Áchim emberi magatartásában - hibáival együtt -, esetenként politikusként is sok vonatkozásban meghaladta korát. Kortársai rendkívüli egyéniségével szemben a legtöbb esetben értetlenül álltak. Sőt a nemzetiségi acsarkodások tobzódása idején, a törtető, helyezkedő, dzsentri világ kellős közepén a magyarkodók minden bizonnyal nehezen viselték, hogy a „tót gazda” velük egy sorban, egyenrangú félként vesz részt a magyar politikai aréna küzdelmeiben. Ugyanakkor a határozott kiállású, sokszor szinte lehengerlő szónoki képességekkel rendelkező, paraszti tömegeket maga mögött tudó alföldi parasztkirályt nehéz lett volna a magyar politikai életből kiiktatni. A megoldás magától kínálkozott: szalonképessé kell őt tenni a nemzeti hovatartozását illetően. Ezért a nagy igyekezet, hogy a tót gazdából magyart kreáljanak. S ehhez az ötletet, segítséget is elsősorban aligha nem maga Áchim szolgáltatta árnyalt, könnyen félre érhető megnyilvánulásaival magyar kötődéseit illetően.
Azt, hogy mennyiben tette ezt reflexszerűen, esetleg identitászavarában, vagy éppen tudatosan, taktikai meggondolásból, a kutatás egyértelmű választ erre a kérdésre mind a mai napig nem adott.
állapot:
kategória: Könyv > Történelem > Magyar történelem >
kategória: Könyv > Történelem > XX. század, politika >
kiadó: Croatica, 2014. Budapest,
cikkszám / ISBN: 0044644
kötés: fűzve
oldalszám: 319
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár