categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Tandori Dezső : A semmi kéz

  • description
  • additional information
A kötetet a szerző rajzai díszítik.

Tandori 1988-ban A semmi kéz címmel a Celsiust és a Veszteséget trilógiává egészítő verseskönyvet harangozott be, amely soha nem jelent meg, és az 1989-es válogatott kötetben közölt részleteiből még a formájára se tudunk következtetni. (1996-ban kiadott verseskötete, A Semmi Kéz ugyanis új termést közöl, tehát nyilvánvalóan nem azonos az eredetileg e címen elgondolttal.)
A Semmi Kéz-versben mintha egy vak madár haldoklását olvasnánk négy versszakon keresztül, de ezt a baljóslatú, egyre növekvő feszültséget az utolsó két sor („s a másfél perc még sosem-volt csodája / jó ok lett neki egy tollászkodásra”) katartikus erővel oldja fel. A vers optimista kicsengése a korai átzuhanás-versek tragikumát ellenpontozza, és jól mutatja, hogy Tandori életszemlélete milyen irányba fejlődött az évek során.

A Semmi Kéz című kötet anyagát a Vagy majdnem az kötet óta írt költemények alkotják. Tartalmilag nagyon kompakt a versvilág tematikája: a saját grafikáival tagolt ciklusokban a költő szeretett lényeinek, madarainak agóniája és pusztulása, illetőleg Tandori évek óta tartó európai csavargásának, egy művész-clochard bolyongásainak, lóversenyek, szállók helyszíneit megelevenítő, nyers és ugyanakkor filozofikus élményei, gondolatai adják a versek tárgykörének alapjait. A jóval korábban és a közelmúltban kidolgozott változatos formavilág szólaltatja meg ezt sokféle regiszteren: nagyon klasszikus formájú, míves költemények, a beszéd darabosságát, döccenőit is formai komponenssé tevő "prózaversek", valamint - ahogyan egy cikluscím találóan mondja: Rongyszőnyegtoldalékok, vagyis olyan kisformák (dal, haíku stb.), amelyek a kései Arany János melankóliáját és a weöresi lírai "rongyszőnyegezését" egyaránt az emlékezetbe idézhetik.
condition:
category: Books > Literature > Poetry >
category: Books > Literature > Contemporary Hungarian Literature >
category: Bibliophil > First Edition >
publisher: Magvető, 1996
item number / ISBN: 9789631420579
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 129
language: Hungarian

more from this author

Tandori Dezső : Lombos ágak szívverése Tandori Dezső : Lombos ágak szívverése

pre-order

Tandori Dezső : Helyből távol Tandori Dezső : Helyből távol

pre-order

Tandori Dezső : Valamivel több Tandori Dezső : Valamivel több

pre-order

Tandori Dezső : A mennyezet és a padló Tandori Dezső : A mennyezet és a padló

pre-order

Tandori Dezső : Keletbe-fúlt kísérletek Tandori Dezső : Keletbe-fúlt kísérletek

pre-order

Tandori Dezső : Lábon vett filozófia - Zen vagy sem Tandori Dezső : Lábon vett filozófia - Zen vagy sem

pre-order

Tandori Dezső : Mint egy elutazás. Tandori Dezső hat színműve. (Vissza az égbe; Köszönj el a rézkilincstől; Madártávlat; A panasz; Mint egy elutazás; A sétaút) Tandori Dezső : Mint egy elutazás. Tandori Dezső hat színműve. (Vissza az égbe; Köszönj el a rézkilincstől; Madártávlat; A panasz; Mint egy elutazás; A sétaút)

pre-order

Tandori Dezső : Medvetalp és barátai Tandori Dezső : Medvetalp és barátai

pre-order

Tandori Dezső : Medvetavasz és medvenyár Tandori Dezső : Medvetavasz és medvenyár

pre-order

Tandori Dezső : Medvék minden mennyiségben Tandori Dezső : Medvék minden mennyiségben

pre-order

Tandori Dezső : Új nagy gombfocikönyv - A Liverpool (És a Többiek !) Ismét A Vízivárosban! Tandori Dezső : Új nagy gombfocikönyv - A Liverpool (És a Többiek !) Ismét A Vízivárosban!

pre-order

Tandori Dezső  : Egy talált tárgy megtisztítása Tandori Dezső : Egy talált tárgy megtisztítása

pre-order

Tandori Dezső : A legjobb Nap Tandori Dezső : A legjobb Nap

pre-order

Tandori Dezső : Mesélj rólam, ha tudsz Tandori Dezső : Mesélj rólam, ha tudsz

pre-order

Tandori Dezső : Hét fejlövés Tandori Dezső : Hét fejlövés

pre-order

Tandori Dezső : A vízre írt név Tandori Dezső : A vízre írt név

pre-order

Tandori Dezső  : A becsomagolt vízpart Tandori Dezső : A becsomagolt vízpart

pre-order

Tandori Dezső : A zsalu sarokvasa - Irodalmi tanulmányok Tandori Dezső : A zsalu sarokvasa - Irodalmi tanulmányok 1,500 Ft
Tandori Dezső : Tandori Dezső : "Itt éjszaka koalák járnak" 1,200 Ft
Tandori Dezső : Döblingi befutó Tandori Dezső : Döblingi befutó

pre-order

Tandori Dezső : Medvék Minden Mennyiségben - Szabados Árpád rajzaival Tandori Dezső : Medvék Minden Mennyiségben - Szabados Árpád rajzaival

pre-order

Tandori Dezső : Vigyázz magadra, ne törődj velem - Válogatott versek (1959-1987) Tandori Dezső : Vigyázz magadra, ne törődj velem - Válogatott versek (1959-1987)

pre-order

Tandori Dezső : Kilobbant sejtcsomók - Virginia Woolf fordítója voltam Tandori Dezső : Kilobbant sejtcsomók - Virginia Woolf fordítója voltam

pre-order

Tandori Dezső : Rajzok, képversek Tandori Dezső : Rajzok, képversek

pre-order

Tandori Dezső : Föld és vadon (Válogatott versfordítások) Tandori Dezső : Föld és vadon (Válogatott versfordítások)

pre-order

Tandori Dezső : Nagy gombfocikönyv - A Liverpool a Vízivárosban! Tandori Dezső : Nagy gombfocikönyv - A Liverpool a Vízivárosban!

pre-order

Tandori Dezső : Játékmedvék verébdala Tandori Dezső : Játékmedvék verébdala 1,000 Ft
Tandori Dezső  : Rilke és angyalai. Önéletírás égiekkel - Műfordítások, rajzolások, hódolatok és vallomások 1959-2009 Tandori Dezső : Rilke és angyalai. Önéletírás égiekkel - Műfordítások, rajzolások, hódolatok és vallomások 1959-2009

pre-order

Tandori Dezső : Helyből távol (dedikált) Tandori Dezső : Helyből távol (dedikált)

pre-order

Tandori Dezső : A mennyezet és a padló Tandori Dezső : A mennyezet és a padló

pre-order

Tandori Dezső  : A Rossz Reménység Foka Tandori Dezső : A Rossz Reménység Foka

pre-order

Tandori Dezső : Játékmedvék verébdala (Dedikált) Tandori Dezső : Játékmedvék verébdala (Dedikált)

pre-order

Tandori Dezső : Töredék Hamletnek Tandori Dezső : Töredék Hamletnek

pre-order

Tandori Dezső : Műholdas rózsakert - Versfordításregény-töredék Tandori Dezső : Műholdas rózsakert - Versfordításregény-töredék

pre-order

Tandori Dezső : Az erősebb lét közelében Tandori Dezső : Az erősebb lét közelében

pre-order

Tandori Dezső : Miért élnél örökké? Tandori Dezső : Miért élnél örökké?

pre-order

Tandori Dezső : Pályáim emlékezete Tandori Dezső : Pályáim emlékezete

pre-order

Tandori Dezső : Nem lóverseny! Tandori Dezső : Nem lóverseny!

pre-order

Tandori Dezső : Játék-történet Tandori Dezső : Játék-történet

pre-order

Tandori Dezső : Celsius Tandori Dezső : Celsius

pre-order

Tandori Dezső  : Aforiz - dió Aforiz - mák Tandori Dezső : Aforiz - dió Aforiz - mák

pre-order

Tandori Dezső : Még így sem Tandori Dezső : Még így sem

pre-order

Tandori Dezső  : Egy talált tárgy megtisztítása Tandori Dezső : Egy talált tárgy megtisztítása

pre-order

Tandori Dezső : A feltételes megálló Tandori Dezső : A feltételes megálló

pre-order

Tandori Dezső : Medvék minden mennyiségben (és még verebek is) Tandori Dezső : Medvék minden mennyiségben (és még verebek is)

pre-order

Tandori Dezső : Új Nagy Gombfocikönyv Tandori Dezső : Új Nagy Gombfocikönyv

pre-order

Tandori Dezső : Ködös Iker Tandori Dezső : Ködös Iker 1,000 Ft
Tandori Dezső : Madárzsoké - Kisprózák Tandori Dezső : Madárzsoké - Kisprózák

pre-order

Tandori Dezső : Madárlátta tollaslabda Tandori Dezső : Madárlátta tollaslabda 900 Ft
Tandori Dezső : Medvék minden mennyiségben Tandori Dezső : Medvék minden mennyiségben

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty