kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Heller Ágnes : A reneszánsz ember

  • leírás
  • további adatok
Heller Ágnes írja, A reneszánsz ember második magyar kiadása alkalmából: A reneszánsz embert több mint harminc évvel ezelőtt, 1964–65-ben írtam. Miután a hetvenes évek során filozófiai gondolkodásom sok mindenben átalakult, szorongva vettem újra kézbe, amikor megkértek a német kiadás előkészítésére 1981-ben. Szorongásom alaptalannak bizonyult. Bár kiderült, hogy a könyvet túlírtam ugyan, mint majdnem mindent abban az időben, de ezen a rövidítésekkel könnyen lehetett segíteni. A reneszánsz emberhez való személyes viszonyom 1981 óta nem változott. Úgy érzem ma is, hogy a könyv egységes, s ha újraírnám egyes fejtegetéseit, csak ártanék neki. Ezért csupán megrövidítettem, s legfeljebb egyes szavakat, kifejezéseket helyettesítettem értelmesebb szinonimáikkal. Így a mostani kiadás kétségtelenül jobb, mint a régi volt: megszabadítottam az ismétlésektől, kitérésektől, egynéhány otromba kifejezéstől és a túl gyakori és a szöveg nem indokolta Marx-hivatkozások egyikétől másikától... A reneszánsz ember megírásának idején hittem az úgynevezett nagy elbeszélésben, tehát abban, hogy a Világtörténelem (nagy V betűvel írva!) ellentmondásokon keresztül bár, mégis mindig előrehalad, s hogy egyfajta szocializmus lesz a végállomás, ahol az ellentmondások megszűnnek, és ahol minden jónak – és rossznak – Jó a vége. Ez a gondolat nem sokat ártott a reneszánsz kor elemzésének, mivel az utána következő polgári korszakot ellentmondásosnak ítélve, nem tartottam szükségesnek a reneszánsz szellemét a haladás alacsonyabb fokára helyezni. Mégis túl gyakran hangzik fel, hogy a reneszánszban valami még nem történt meg, valamit még nem ismertek fel, valamiben még hittek, és hasonlók. A nagy elbeszélés eszméjéből következik az is, hogy a technikai képzelőerő terjedését, továbbá az ember istenülésének – a modernségben majd kiterebélyesedő – gondolatát kevésbé ítéltem vészjóslónak, mint ahogy ma tenném...
állapot:
kategória: Könyv > Filozófia >
kategória: Könyv > Társadalomtudomány >
kiadó: Múlt és Jövő, 2008
cikkszám / ISBN: 9789639512450
kötés: fűzve
oldalszám: 357
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Heller Ágnes : Életképes-e a modernitás? Heller Ágnes : Életképes-e a modernitás?

előjegyezhető

Heller Ágnes  : Személyiségetika Heller Ágnes : Személyiségetika

előjegyezhető

Heller Ágnes : Leibniz egzisztenciális metafizikája Heller Ágnes : Leibniz egzisztenciális metafizikája

előjegyezhető

Heller Ágnes : Portrévázlatok az etika történetéből Heller Ágnes : Portrévázlatok az etika történetéből

előjegyezhető

Heller Ágnes : A történelem elmélete Heller Ágnes : A történelem elmélete

előjegyezhető

Heller Ágnes : Költészet és gondolkodás Heller Ágnes : Költészet és gondolkodás

előjegyezhető

Heller Ágnes : A szándéktól a következményig. Előadások az általános etikáról. Heller Ágnes : A szándéktól a következményig. Előadások az általános etikáról.

előjegyezhető

Heller Ágnes  : Filozófiám története Heller Ágnes : Filozófiám története

előjegyezhető

Heller Ágnes : A mai történelmi regény Heller Ágnes : A mai történelmi regény 2 000 Ft
Heller Ágnes : New York-nosztalgia Heller Ágnes : New York-nosztalgia

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos

előjegyezhető

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág

előjegyezhető

Heller Ágnes : A Heller Ágnes : A "zsidókérdés" megoldhatatlansága - avagy Mért születtem hébernek, mért nem inkább négernek?

előjegyezhető

Heller Ágnes : Ímhol vagyok - A Genezis könyvének filozófiai értelmezései Heller Ágnes : Ímhol vagyok - A Genezis könyvének filozófiai értelmezései 2 500 Ft
Heller Ágnes : Az igazságon túl Heller Ágnes : Az igazságon túl

előjegyezhető

Heller Ágnes : A szép fogalma Heller Ágnes : A szép fogalma

előjegyezhető

Heller Ágnes  : Filozófiai labdajátékok Heller Ágnes : Filozófiai labdajátékok

előjegyezhető

Heller Ágnes : Kizökkent idő - Shakespeare, a történelemfilozófus I-II. Heller Ágnes : Kizökkent idő - Shakespeare, a történelemfilozófus I-II.

előjegyezhető

Heller Ágnes  : A zsidó Jézus feltámadása Heller Ágnes : A zsidó Jézus feltámadása

előjegyezhető

Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal. Prolegomena egy személyiségetikához. (Dedikált példány) Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal. Prolegomena egy személyiségetikához. (Dedikált példány)

előjegyezhető

Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal - Prolegomena egy személyiségetikához. Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal - Prolegomena egy személyiségetikához. 1 600 Ft
Heller Ágnes : A szégyen hatalma Heller Ágnes : A szégyen hatalma

előjegyezhető

Heller Ágnes : Trauma Heller Ágnes : Trauma

előjegyezhető

Heller Ágnes : Olvasónapló 2012-2013 Heller Ágnes : Olvasónapló 2012-2013

előjegyezhető

Heller Ágnes : A Heller Ágnes : A "zsidókérdés" megoldhatatlansága

előjegyezhető

Heller Ágnes : A mindennapi élet Heller Ágnes : A mindennapi élet

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában. Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában.

előjegyezhető

Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány

előjegyezhető

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág /Dedikált/ Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág /Dedikált/

előjegyezhető

Heller Ágnes  : Pikareszk Auschwitz árnyékàban (Négy tanulmány) /Dedikált példány/ Heller Ágnes : Pikareszk Auschwitz árnyékàban (Négy tanulmány) /Dedikált példány/

előjegyezhető

Heller Ágnes  : A zsidó Jézus feltámadása Heller Ágnes : A zsidó Jézus feltámadása

előjegyezhető

Heller Ágnes : Olvasónapló 2013-2014 Heller Ágnes : Olvasónapló 2013-2014

előjegyezhető

Heller Ágnes : A reneszánsz ember /Dedikált példány/ Heller Ágnes : A reneszánsz ember /Dedikált példány/

előjegyezhető

Heller Ágnes : Sámson - Erósz és Thanatosz a Bírák Könyvében Heller Ágnes : Sámson - Erósz és Thanatosz a Bírák Könyvében

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az igazságosságon túl Heller Ágnes : Az igazságosságon túl

előjegyezhető

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az önéletrajzi emlékezés filozófiája Heller Ágnes : Az önéletrajzi emlékezés filozófiája

előjegyezhető

Heller Ágnes : Morálfilozófia Heller Ágnes : Morálfilozófia

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az idegen Heller Ágnes : Az idegen

előjegyezhető

Heller Ágnes : Olvasónapló 2015-2016 Heller Ágnes : Olvasónapló 2015-2016

előjegyezhető

Heller Ágnes : Általános etika Heller Ágnes : Általános etika

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az érzelmek elmélete Heller Ágnes : Az érzelmek elmélete 2 000 Ft
Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak I. Az ókor Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak I. Az ókor

előjegyezhető

Heller Ágnes  : Filozófiám története (Dedikált) Heller Ágnes : Filozófiám története (Dedikált) 4 500 Ft
Heller Ágnes : A mai történelmi regény  (Dedikált) Heller Ágnes : A mai történelmi regény (Dedikált) 4 000 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:muzant@t-online.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár