kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szenes Béla : A meztelen táncosnő - Regény

  • leírás
  • további adatok
Sorozat: A Kultura regénytára XXXIII.
Vértes Marcell illusztrációival.

Szenes Béla (1894-1927), gimnáziumi és egyetemi évei után több napilap és hetilap munkatársa lesz, és hamar feltűnést kelt vidám tárcáival és az aktuális társadalmi, színházi és politikai eseményekről írt humoros karcolataival, amelyek rövidesen népszerűvé teszik az ifjú újságírót. Dolgozik "A Nap", az "Új Hírek", valamint a "Pesti Hírlap" c. lapoknak, ám legnevezetesebbé talán a "Színházi Élet" c. szakfolyóiratban megjelent írásai tették, amelyet rendre "Szenesember" álnév alatt jegyez.
1925 májusában a Vígszínház mutatja be ötödik jelentősebb színdarabját, "A csirkefogó" című négyfelvonásos bohózatát, de pályájának legzajosabb sikerét 1926 márciusában "Az alvó férj" című háromfelvonásos vígjáték bemutatóján aratja, ugyancsak a Vígszínházban.

"A tavaly elhunyt Szenes Béla derék és rokonszenves íróember volt. Megvolt az a ritka erénye, hogy nem voltak pretenziói önmagával és másokkal szemben. Sikereinek örült, de nem kívánta miattuk, hogy nagy embernek tartsák. Bukásai lesújtották, de nem okolt értük másokat, színházát, színészt, kritikust, elismerte, hogy ő is írhat rosszul sikerült darabot. Nem tartotta magát nagy drámaírónak, szerényen és okosan úgy határozta meg saját hivatását: a budapesti közönség mulattatója. Meg kell adni, jól mulattatta ezt a közönséget, egyszerű, de polgári ízléssel, könnyed leleménnyel a részletek kidolgozásában, az ártalmatlan hűsítő italokra emlékeztető kritikájával az életnek. A színpadi csevegés volt a genre-a, a budapesti polgári társadalom beszédtárgyai az anyaga, a korzón sétáló átlagemberek családi komplikációi a problémái. A műfaj, amihez értett, és amivel sikereit aratta, a különleges budapesti Localposse, melynek nem is volt nála jobb művelője. Szerencséje az, hogy maga is tagja volt annak a közönségnek, amelynek írt. Azonosak voltak a gondolatai, az ízlése, az érdeklődései, a tréfái, csak író készségével vált ki közönségéből..." - Schöpflin Aladár (Nyugat, 1928.)

Kiadói, javított kartonálásban, színes, Vértes Marcell által illusztrált, litografált címlappal, körülvágatlan.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Művészet > Képzőművészet >
kiadó: Kultura, 1919. [Bp.], (Krausz J. és Társa könyvny.)
cikkszám / ISBN: 0050667
kötés: fűzve
oldalszám: 131
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár