kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Redfield, James : A mennyei prófécia

  • leírás
  • további adatok
A perui őserdő mélyéről, az ősi romok közül titokzatos kézirat kerül elő. Csodálatos, az ember, sőt az egész emberiség életét megváltoztató eszmék olvashatók a szövegben. A több ezer éves próféciák megjósolják, hogy a huszadik század végén az emberiség fejlődésében döntő fordulat megy végbe. A Kézirat által előrevetített kilenc felismerés mindenki számára elhozza a megvilágosodást. A Kézirat azonnal felkelti a tudományos világ és kalandorok érdeklődését. A hivatalos körök, köztük a katolikus egyház vezetői mindent elkövetnek, hogy a Kézirat ne kerüljön nyilvánosságra. Egy fiatal amerikai férfi teljesen gyanútlanul kerül az események középpontjába, és rövid idő alatt kulcsszerepet kap a hiányzó, Kilencedik Felismerés felkutatásában. Közben beutazza Peru vadregényes tájait, az Andok csúcsain rejtőző templomromoktól a szegény kisvárásokig, ahol csodálatos módon mindig megtalálja azt, aki hajlandó segíteni rajta akkor is, amikor fegyveres üldözői elől menekül. Épp ez a Kézirat próféciáinak lényege: a csodák természetes velejárói az emberi létnek: nem hinni kell bennük, hanem támaszkodni rájuk. Redfield regénye valóságos kultuszt teremtett: a könyv hatására világszerte sokan változtatták meg életüket; Amerikában és Nyugat-Európában klubok, vitakörök, sőt folyóiratok alakultak, amelyekben A mennyei prófécia tanulságait, további lehetőségeit elemzik, kutatják a legkülönbözőbb tudományágak képviselői, a szerteágazó érdeklődésű olvasók.
állapot:
kategória: Könyv > Ezotéria >
kiadó: Magyar Könyvklub, (1999)
cikkszám / ISBN: 9789635488766
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 236
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár