kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Adams, Douglas : A lélek hosszú, sötét teadélutánja

  • leírás
  • további adatok
Ő a világ első és egyben egyetlen holisztikus magánnyomozója, aki a maga érthetetlen módján fényt derít minden rejtélyre. Sőt, ha kell, napjában többször is megmenti a világot.
Amikor a Heathrow repülőtér kettes terminálján az egyik utasfelvételi pult a tetőn át kilőtt a magasba, narancsszínű lángtengert hagyva maga mögött, a szokásos csoportok igyekeztek magukra vállalni a felelősséget. Először az IRA, aztán a PFSZ, majd a Gázművek. Még a Brit Nukleáris Üzemanyagok Gyára is gyorsan kiadott egy nyilatkozatot, miszerint tökéletesen urai a helyzetnek, hogy az ilyesminek egy a millióhoz az esélye, hogy szinte egyáltalán nem tapasztalható radioaktív szivárgás, és hogy a robbanás helyszínén remek kis pikniket lehet csapni a gyerekekkel, végül azonban beismerték, hogy abszolút semmi közük a történtekhez. Semmiféle racionális magyarázatot nem találtak a robbanásra – egyszerűen ráfogták, hogy Isten műve volt. Igen ám, gondolta Dirk Gently, de melyiké? És mi volt vele a célja? Miféle Isten téblábolna a Heathrow repülőtér kettes terminálján, hogy megpróbálja elérni a 15:37-es oslói járatot?
állapot:
kategória: Könyv > Sci-fi >
kiadó: GABO, (2016)
cikkszám / ISBN: 9789634063780
kötés: fűzve
oldalszám: 343
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Adams, Douglas  : Mostly harmless Adams, Douglas : Mostly harmless

előjegyezhető

Adams, Douglas  : The hitchhiker's guide to the galaxy Adams, Douglas : The hitchhiker's guide to the galaxy

előjegyezhető

Adams, Douglas : Viszlát, és kösz a halakat! Adams, Douglas : Viszlát, és kösz a halakat!

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak

Adams, Douglas : Mostly Harmless Adams, Douglas : Mostly Harmless

Adams, Douglas : Jobbára ártalmatlan Adams, Douglas : Jobbára ártalmatlan

előjegyezhető

Adams, Douglas  : Vendéglő a világ végén Adams, Douglas : Vendéglő a világ végén

Adams, Douglas  : Dirk Gently Holisztikus nyomozóirodája Adams, Douglas : Dirk Gently Holisztikus nyomozóirodája

előjegyezhető

Adams, Douglas : A kétség lazaca -  Egy utolsó stoppolás a Galaxisban Adams, Douglas : A kétség lazaca - Egy utolsó stoppolás a Galaxisban

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Restaurant at the End of the Universe Adams, Douglas : The Restaurant at the End of the Universe

előjegyezhető

Adams, Douglas  : Vendéglő a világ végén Adams, Douglas : Vendéglő a világ végén

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Salmon of Doubt. Hitchhiking the Galaxy One Last Time. Adams, Douglas : The Salmon of Doubt. Hitchhiking the Galaxy One Last Time.

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Adams, Douglas : The Hitchhiker's Guide to the Galaxy

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis Útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben Adams, Douglas : Galaxis Útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben

előjegyezhető

Adams, Douglas  : Life, the Universe and Everything Adams, Douglas : Life, the Universe and Everything

előjegyezhető

Adams, Douglas  : Mostly Harmless Adams, Douglas : Mostly Harmless

előjegyezhető

Adams, Douglas : So Long, and Thanks for All the Fish Adams, Douglas : So Long, and Thanks for All the Fish

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben

előjegyezhető

Adams, Douglas : Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája Adams, Douglas : Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Hitchhiker's Guide To The Galaxy Adams, Douglas : The Hitchhiker's Guide To The Galaxy

előjegyezhető

Adams, Douglas : Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája Adams, Douglas : Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája

előjegyezhető

Adams, Douglas : Utoljára látható Adams, Douglas : Utoljára látható

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Hitch Hiker's Guide to the Galaxy Adams, Douglas : The Hitch Hiker's Guide to the Galaxy

előjegyezhető

Adams, Douglas : Az élet, a világmindenség meg minden Adams, Douglas : Az élet, a világmindenség meg minden

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Restaurant at the End of the Universe Adams, Douglas : The Restaurant at the End of the Universe

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak

előjegyezhető

Adams, Douglas : Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája Adams, Douglas : Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája

előjegyezhető

Adams, Douglas : So Long, and Thanks for all the Fish Adams, Douglas : So Long, and Thanks for all the Fish

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Restaurant at the End of the Universe Adams, Douglas : The Restaurant at the End of the Universe

előjegyezhető

Adams, Douglas : So Long, and Thanks for All the Fish Adams, Douglas : So Long, and Thanks for All the Fish

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben

előjegyezhető

Adams, Douglas  : Jobbára ártalmatlan Adams, Douglas : Jobbára ártalmatlan

előjegyezhető

Adams, Douglas : Life, the Universe and Everything Adams, Douglas : Life, the Universe and Everything

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Restaurant at the End of the Universe Adams, Douglas : The Restaurant at the End of the Universe

előjegyezhető

Adams, Douglas : Life, the Universe and Everything Adams, Douglas : Life, the Universe and Everything

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Adams, Douglas : The Hitchhiker's Guide to the Galaxy

előjegyezhető

Adams, Douglas : So Long, and Thanks for All the Fish Adams, Douglas : So Long, and Thanks for All the Fish

előjegyezhető

Adams, Douglas : Life, the Universe and Everything Adams, Douglas : Life, the Universe and Everything

előjegyezhető

Adams, Douglas : Life, The Universe and Everything Adams, Douglas : Life, The Universe and Everything

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Adams, Douglas : The Hitchhiker's Guide to the Galaxy

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Ultimate Hitchhiker's Guide to the Galaxy Adams, Douglas : The Ultimate Hitchhiker's Guide to the Galaxy

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak  -  5 az 1-ben Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak - 5 az 1-ben

előjegyezhető

Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak Adams, Douglas : Galaxis útikalauz stopposoknak

előjegyezhető

Adams, Douglas : The Hitchhikers Guide to the Galaxy Adams, Douglas : The Hitchhikers Guide to the Galaxy

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár