categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Font Márta : A keresztény nagyhatalmak vonzásában. Közép és Kelet-Európa a 10-12. században.

  • description
  • additional information
A középkorban Európa a keresztény világot (Orbis Christianus) jelentette, amelynek Bizánc is szerves részét alkotta. A világi hatalmat a császár személye jelenítette meg, és nem kevés konfliktust okozott a császár személyének „megkettőződése” Nagy Károly, majd az Ottók korában. A 10. században Európa közepén formálódó új hatalmi központok számára azonban már ez volt a realitás: számolniuk kellett mind a Német-római Császárság, mind Bizánc szomszédságával, hatalmi és missziós törekvéseivel.

Az első ezredfordulón mindkét császárság felől kiinduló missziós tevékenység kitágította a keresztény világ határait, amelybe ekkor nemcsak a későbbi Közép- (Kelet-Közép-) Európa tartozott bele, hanem a Kelet- Európának nevezett terület is. A monográfia szerzője azt vizsgálja, hogy a térség négy új hatalmi központjának, illetve az ott uralomra jutott dinasztiáknak (Premysl, Piast, Árpád, Rurik) milyen mozgástere nyílt a két keresztény nagyhatalom vonzásában.

Font Márta a régióban keletkezett források teljes áttekintése alapján mutatja be a térség hatalmi központjainak kialakulását, a keresztény missziós tevékenységet, az egyházszervezés eredményeit, valamint a formálódó kormányzati struktúrát, a társadalom differenciálódását és gazdasági erőforrásait. Az elemzések kiemelendő tanulsága, hogy a 10–12. század folyamán nem indokolt a későbbi korszakokban alkalmazott „közép-európai modell” fogalom használata, hiszen az új hatalmi központokat (a későbbi államok csíráit) a hasonlóságok mellett számos különbség is jellemzi.
condition:
category: Books > History >
category: Books > History > Universal history >
category: Books > History > Hungarian history >
publisher: Balassi, (2005)
item number / ISBN: 9789635066100
binding: paperback
pages: 326, [15] képmell.
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty