categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Schmitt, Veronika E. : A Kármel elfelejtett gyökerei

  • description
  • additional information
A karmelita rend különös kincse, hogy "két tüdővel lélegzik". Gyökerei a keleti egyház remetéinek korakeresztény, monasztikus, szemlélődő életébe nyúlnak vissza.
Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János ebből a forrásból merítettek. A szerző a karmelita rend keletkezésének valóságos helyéhez viszi az olvasót. Az Illés-forrásnál, keleti remeték nyomába lépve, az ószövetségi Illés próféta példáját követve járták az első Nyugatról jött szerzetesek a kon-templáció útját. A szív belső békességét kívánták elnyerni, amely befogadóvá teszi az embert Isten szemlélésére. Az első monachusok nevelése című írásban így fogalmazzák meg ezt a vágyat: "ne csak halálunk után, hanem már ebben a halandó életben egy kissé megízlelhessük szívünkben és megtapasztalhassuk lelkünkben az isteni jelenlét erejét és a mennyei dicsőség örömét." Adja meg ezt Isten mindnyájunknak!

A könyv szerzője, Dr. Veronika Elisabeth Schmitt a dachaui Kármelben él. Kimerítő kutatásokat folytatott a rend örökségének, múltjának feltárására vonatkozóan. Doktori disszertációját a müncheni egyetem teológiai fakultásán védte meg.
condition:
category: Books > Religion > Church history, Theology >
publisher: Sarutlan Kármelita Nővérek, 2009
item number / ISBN: 9789638797056
binding: paperback
pages: 246 p.
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty