kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Romsics Ignác : A Horthy-korszak

  • leírás
  • további adatok
Bár a Horthy-rendszer immár több mint két emberöltő óta a múlté, emlékezete és megítélése napjainkban is élénk viták tárgya. Vannak, akik a tényekre fittyet hányva még ma is fasiszta diktatúrának tartják, míg mások idealizálják, és a parlamentáris demokráciákkal rokonítják. A Helikon Kiadó ezért határozott úgy, hogy Romsics Ignác életműsorozatát a neves történész Horthy-korszakkal foglalkozó fontosabb írásainak kötetbe gyűjtésével és együttes újrakiadásukkal indítja útjára.
Jóllehet a válogatás időben első (1982) és utolsó tanulmányának (2016) megjelenése között harmincnégy év telt el, azokat olyan mérvű gondolati azonosság köti össze, hogy egy-két apró - minden esetben jelzett - módosítástól eltekintve nemcsak a szerző újabb, hanem régebbi, pályája kezdetén írt tanulmányait is változtatás nélkül közöljük. Bízunk benne, hogy az az elfogulatlan, távolságtartó és tényszerű megközelítésmód, amely Romsics minden munkájához hasonlóan ezeket az írásait is jellemzi, sokakat fog hozzásegíteni a Trianon utáni negyedszázad eredményeinek és kudarcainak, fény- és árnyoldalainak fel- és megismeréséhez.
állapot:
kategória: Könyv > Történelem > Magyar történelem >
kategória: Könyv > Történelem > XX. század, politika >
kiadó: Helikon, 2017
cikkszám / ISBN: 9789632278957
kötés: kötve/papír
oldalszám: 416
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Romsics Ignác : A trianoni békeszerződés Romsics Ignác : A trianoni békeszerződés

előjegyezhető

Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : Múltról a mának - Tanulmányok és esszék a magyar történelemről. Romsics Ignác : Múltról a mának - Tanulmányok és esszék a magyar történelemről.

előjegyezhető

Romsics Ignác : A trianoni békeszerződés Romsics Ignác : A trianoni békeszerződés 2 400 Ft
Romsics Ignác  : Bethlen István.  Politikai életrajz Romsics Ignác : Bethlen István. Politikai életrajz

előjegyezhető

Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : Történelem, történetírás, hagyomány. Tanulmányok és cikkek 2002-2008. Romsics Ignác : Történelem, történetírás, hagyomány. Tanulmányok és cikkek 2002-2008.

előjegyezhető

Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : A 20. század rövid története Romsics Ignác : A 20. század rövid története

előjegyezhető

Romsics Ignác :  Nemzet, nemzetiség és állam - Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században Romsics Ignác : Nemzet, nemzetiség és állam - Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : Magyar sorsfordulók 1920-1989 Romsics Ignác : Magyar sorsfordulók 1920-1989

előjegyezhető

Romsics Ignác : Bethlen István - Politikai életrajz Romsics Ignác : Bethlen István - Politikai életrajz 1 200 Ft
Romsics Ignác  : Bethlen István - Politikai életrajz Romsics Ignác : Bethlen István - Politikai életrajz

előjegyezhető

Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : Gróf Bethlen István politikai pályája 1901-1921 Romsics Ignác : Gróf Bethlen István politikai pályája 1901-1921

előjegyezhető

Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : Hungary in the Twentieth Century Romsics Ignác : Hungary in the Twentieth Century

előjegyezhető

Romsics Ignác : Az 1947-es párizsi békeszerződés Romsics Ignác : Az 1947-es párizsi békeszerződés 3 000 Ft
Romsics Ignác  : Volt egyszer egy rendszervàltàs Romsics Ignác : Volt egyszer egy rendszervàltàs

előjegyezhető

Romsics Ignác  : Clio bűvöletében - Magyar történetírás a 19-20. században-nemzetközi kitekintéssel. Romsics Ignác : Clio bűvöletében - Magyar történetírás a 19-20. században-nemzetközi kitekintéssel.

előjegyezhető

Romsics Ignác : A 20. század képes története - Magyarország története - Világtörténet Romsics Ignác : A 20. század képes története - Magyarország története - Világtörténet

előjegyezhető

Romsics Ignác  : Magyarország története a XX. században Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : A múlt arcai - Történelem, emlékezet, politika Romsics Ignác : A múlt arcai - Történelem, emlékezet, politika

előjegyezhető

Romsics Ignác : Nemzet, nemzetiség és állam - Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században Romsics Ignác : Nemzet, nemzetiség és állam - Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században 3 500 Ft
Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században Romsics Ignác : Magyarország története a XX. században

előjegyezhető

Romsics Ignác : A trianoni békeszerződés Romsics Ignác : A trianoni békeszerződés

előjegyezhető

Romsics Ignác : A trianoni békeszerződés Romsics Ignác : A trianoni békeszerződés 2 400 Ft
Romsics Ignác : A nagy háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak Romsics Ignác : A nagy háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak

előjegyezhető

Romsics Ignác : Honmentők / Honvesztők Romsics Ignác : Honmentők / Honvesztők

előjegyezhető

Romsics Ignác : Hetven év - Egotörténelem 1951-2021 (1. kötet: 1951-1985) Romsics Ignác : Hetven év - Egotörténelem 1951-2021 (1. kötet: 1951-1985)

előjegyezhető

Romsics Ignác : Erdély elvesztése 1918-1947 Romsics Ignác : Erdély elvesztése 1918-1947

előjegyezhető

Romsics Ignác : A Duna-Tisza köze hatalmi-politikai viszonyai 1918-19-ben Romsics Ignác : A Duna-Tisza köze hatalmi-politikai viszonyai 1918-19-ben

előjegyezhető

Romsics Ignác : Magyarország története Romsics Ignác : Magyarország története

előjegyezhető

Romsics Ignác : Gróf Bethlen István politikai pályája 1901-1921 (Hozzátartozik a szerző kézírásos üdvözlőlapja) Romsics Ignác : Gróf Bethlen István politikai pályája 1901-1921 (Hozzátartozik a szerző kézírásos üdvözlőlapja) 3 000 Ft
Romsics Ignác : Helyünk és sorsunk a Duna-medencében Romsics Ignác : Helyünk és sorsunk a Duna-medencében 1 800 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár