Fordította Haraszti György, Brósz Róbert, Muraközi Gyula, Diósdi György.
Hugo Grotius (1583-1645) a modern természetjogi gondolkodás megteremtője és évszázadokon át meghatározó egyénisége a hollandiai Delftben született. Csodagyereknek tartották, amit az is bizonyít, hogy már tizenegy éves korában a Leideni Egyetemre járt. A kor humanista műveltségének jegyében klasszikus tanulmányokat folytatott, verseket és történelmi tárgyú írásokat tett közzé. A politika iránti érdeklődésének és az egyik vezető államférfi, Jan van Oldenbarnevelt pártfogásának köszönhetően 1619-ig több politikai tisztséget is betöltött. 1619-ben bíróság elé állították Oldenbarnevelttel együtt - akit halálra ítéltek, majd kivégeztek - és életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki rá. Két évi raboskodás után megszökött és XIII. Lajos Franciaországába menekült. Itt jelent meg fő műve, a De iure belli ac pacis (1625), amelyet az őt befogadó uralkodónak ajánlott. Többször megkísérelt véglegesen visszatérni Hollandiába, mindannyiszor sikertelenül. 1634-ben svéd diplomáciai szolgálatot vállalt, melyet szinte egészen 1645-ben bekövetkezett haláláig ellátott. Szülővárosában, Delftben temették el. Jogi munkái mellett főként teológiai műveket írt, bekapcsolódva ezzel kora forrongó vallási vitáiba. írásai közül nem egy csupán halála után jelent meg. De antiquitate reipublicae batavicae (1610) című munkájában a holland alkotmány arisztokratikus és köztársasági vonásait hangsúlyozta; a nemzetközi jog alapelveivel foglalkozott a De Indis című írásában, melyet csak 1864-ben találtak meg, s De iure praedae címen adtak ki; valamint kiemelhető még az Annales et historiae (1657), a korai holland gyarmatosítás történetének leírása.