kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Vargas Llosa, Mario : A diszkrét hős

  • leírás
  • további adatok
Két diszkrét - vagy szerény? - hősről szól Mario Vargas Llosa új regénye: az egyik, Felícito Yanaqué egy szegénysorból jött szállítási vállalkozó, aki nem hagyja, hogy megzsarolják, és védelmi pénzt kelljen fizetnie; a másik, Ismael Carrera, fittyet hányva társadalmi osztályának - és főképpen az örökségre ácsingózó fiainak - elvárásaira, idős korában feleségül veszi a cselédlányát.

Mindkét döntés szövevényes bonyodalmakat és vad indulatokat szabadít el; és szegény don Rigoberto, aki már nyugalomba akar vonulni, és csak az esztétikai (és szerelmi) örömöknek kíván élni, akarata ellenére az események egyik főszereplője lesz.

Újból Peruban vagyunk tehát, ahol Vargas Llosa tüneményes pályafutása indult, s ahol első, fergeteges könyvei játszódtak; és újból találkozhatunk az életmű több felejthetetlen alakjával: nemcsak a testi szerelmet művészi fantáziával gyakorló Don Rigobertóval és fiával, Fonchitóval (aki, mint emlékszünk, annak idején, még kisfiúként elcsábította mostohaanyját), hanem Lituma őrmesterrel is, aki próbálja megtalálni a zsarolókat. A Nobel-díjas Vargas Llosa egy súlyos történelmi regény (A Kelta álma) után most újból olyan művet alkotott, amely csupa derű, csupa humor - ha úgy tetszik, hamisítatlan lektűr, könnyű olvasmány, amelynek mégis van súlya, mert hitet tesz az erkölcsi bátorság, az egyenesség és az esztétikai gyönyörök értéke mellett.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Európa, 2015
cikkszám / ISBN: 9789634051008
kötés: fűzve
oldalszám: 497
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Vargas Llosa, Mario   : Death in the Andes Vargas Llosa, Mario : Death in the Andes

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Háború a világ végén Vargas Llosa, Mario : Háború a világ végén

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A Zöld palota Vargas Llosa, Mario : A Zöld palota

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Ki ölte meg Palomino Molerót? Vargas Llosa, Mario : Ki ölte meg Palomino Molerót?

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Mayta története Vargas Llosa, Mario : Mayta története

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Julia néni és a bértollnok Vargas Llosa, Mario : Julia néni és a bértollnok

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A város és a kutyák Vargas Llosa, Mario : A város és a kutyák

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A beszélő Vargas Llosa, Mario : A beszélő

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Julia néni és a tollnok Vargas Llosa, Mario : Julia néni és a tollnok

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario  : Death in the Andes Vargas Llosa, Mario : Death in the Andes

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Kölykök - Elbeszélések. Vargas Llosa, Mario : Kölykök - Elbeszélések. 600 Ft
Vargas Llosa, Mario  : Háború a világ végén Vargas Llosa, Mario : Háború a világ végén

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A Kecske ünnepe Vargas Llosa, Mario : A Kecske ünnepe

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Szeretem a mostohámat Vargas Llosa, Mario : Szeretem a mostohámat

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Don Rigoberto feljegyzései Vargas Llosa, Mario : Don Rigoberto feljegyzései

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Szeretem a mostohámat Vargas Llosa, Mario : Szeretem a mostohámat

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Kölykök Vargas Llosa, Mario : Kölykök

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Édenkert a sarkon túl Vargas Llosa, Mario : Édenkert a sarkon túl

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Levelek egy ifjú regényíróhoz Vargas Llosa, Mario : Levelek egy ifjú regényíróhoz

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A város és a kutyák Vargas Llosa, Mario : A város és a kutyák

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Négy óra a Catedralban Vargas Llosa, Mario : Négy óra a Catedralban

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario  : A Kecske ünnepe Vargas Llosa, Mario : A Kecske ünnepe

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : The Green House Vargas Llosa, Mario : The Green House

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A Zöld Palota Vargas Llosa, Mario : A Zöld Palota

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : The Bad Girl Vargas Llosa, Mario : The Bad Girl

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Aunt Julia and the Scriptwriter Vargas Llosa, Mario : Aunt Julia and the Scriptwriter

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A lehetetlen kísértése Vargas Llosa, Mario : A lehetetlen kísértése

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Halál az Andokban Vargas Llosa, Mario : Halál az Andokban

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario  : Time Of The Hero Vargas Llosa, Mario : Time Of The Hero

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Carta de batalla por Tirant lo Blanc Vargas Llosa, Mario : Carta de batalla por Tirant lo Blanc

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario  : Feast of The Goat Vargas Llosa, Mario : Feast of The Goat

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : The Dream of the Celt Vargas Llosa, Mario : The Dream of the Celt

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario  : El Hablador Vargas Llosa, Mario : El Hablador

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : In Praise of the Stepmother Vargas Llosa, Mario : In Praise of the Stepmother

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario  : Mayta története Vargas Llosa, Mario : Mayta története 1 200 Ft
Vargas Llosa, Mario  : Mayta története Vargas Llosa, Mario : Mayta története

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Los cuadernos de don  Rigoberto Vargas Llosa, Mario : Los cuadernos de don Rigoberto

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Pantaleón és a hölgyvendégek Vargas Llosa, Mario : Pantaleón és a hölgyvendégek

előjegyezhető

Vargas LLosa, Mario : Los cuadernos de don Rigoberto Vargas LLosa, Mario : Los cuadernos de don Rigoberto

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Négy óra a Catedralban Vargas Llosa, Mario : Négy óra a Catedralban

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A rossz kislány csínytevései Vargas Llosa, Mario : A rossz kislány csínytevései

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A város és a kutyák Vargas Llosa, Mario : A város és a kutyák

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario  : Don Rigoberto feljegyzései Vargas Llosa, Mario : Don Rigoberto feljegyzései

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : The Notebooks of Don Rigoberto Vargas Llosa, Mario : The Notebooks of Don Rigoberto

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : A kelta álma Vargas Llosa, Mario : A kelta álma

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario  : A látványcivilizáció Vargas Llosa, Mario : A látványcivilizáció

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : The Bad Girl Vargas Llosa, Mario : The Bad Girl

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : The Dream of the Celt Vargas Llosa, Mario : The Dream of the Celt

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : The Real life of Alejandro Mayta Vargas Llosa, Mario : The Real life of Alejandro Mayta

előjegyezhető

Vargas Llosa, Mario : Öt sarok Vargas Llosa, Mario : Öt sarok

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár