kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szabó Magda : A Danaida

  • leírás
  • további adatok
Sorozat: Szabó Magda művei

A Danaidá-ban először nyúltam hivatásos író kezével a minta értékű antik mitológia figurái közé: Danaus király lányai azzal bűnhődtek bűnükért, hogy az idők végezetéig feneketlen hordóba kellett vizet hordaniuk. Beteget nem enyhített a szétszivárgott víz, szomjat nem oltott, vért se mostak vele, elcsorgott, mint Csándy Katalin könyvtárvezető élete, ez a gyűrű-élet, amelyben elválaszthatatlanul kitapinthatni a kezdettel azonos véget.
Az én Danaidámnak az a bűne, hogy csak önmagára figyel élete kétharmad szakaszában, s nem veszi észre, hogy minden kor történelmi időszak, amelyben nemcsak alakul az emberi sors, hanem maga a benne élő is adhat jelzést, esetleg valami fordulatot a hazai vagy világtörténelemnek. Csándy Katalin a nagy emberi érzésekre érzékeny, szerelemre, féltékenységre, szégyenre, nem veszi észre, hogy az idő nagy folyója olykor hidat, olykor gázlót kínál, esetleg jelzés mutatja, hol nem tanácsos vízbe lépnie.
Környezetében minden megváltozik, ő csak addig a határig, míg felismeri, ne bukdácsoljon már holtáig a számára kilátástalan koordináták között, hanem mentse meg, ami az életéből megmenthető. Az elvarázsolt királylány sose figyelt jól, mire feleszmélt, problémáin és személyén átlépett a történelem, amin még módosíthat, tárgyilagos, holdverte frázis, se indulat nem perzsel, se kétségbeesés, nem a nap süt, csak a hold.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Európa, 2000
cikkszám / ISBN: 9789630767347
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 413
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Szabó Magda : Az őz / Disznótor Szabó Magda : Az őz / Disznótor

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet 1 200 Ft
Szabó Magda   : Megmaradt Szobotkának Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának 1 200 Ft
Szabó Magda : Béla király - Történelmi drámatrilógia a meráni Gertrúd fiáról. Szabó Magda : Béla király - Történelmi drámatrilógia a meráni Gertrúd fiáról.

előjegyezhető

Szabó Magda : Sziget-kék Szabó Magda : Sziget-kék

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Ki hol lakik? Szabó Magda : Ki hol lakik?

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin Street Szabó Magda : Katalin Street

előjegyezhető

Szabó Magda  : The Door Szabó Magda : The Door

előjegyezhető

Szabó Magda : Sziget-kék Szabó Magda : Sziget-kék

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Az ajtó Szabó Magda : Az ajtó 1 500 Ft
Szabó Magda : Freskó Szabó Magda : Freskó

előjegyezhető

Szabó Magda : Álarcosbál Szabó Magda : Álarcosbál

előjegyezhető

Szabó Magda : Születésnap Szabó Magda : Születésnap

előjegyezhető

Szabó Magda : Für Elise Szabó Magda : Für Elise

előjegyezhető

Szabó Magda  : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának

előjegyezhető

Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának

előjegyezhető

Szabó Magda : Az ajtó Szabó Magda : Az ajtó

előjegyezhető

Szabó Magda : Álarcosbál Szabó Magda : Álarcosbál

előjegyezhető

Szabó Magda : Bárány Boldizsár. Sziget-kék. Tündér Lala. Szabó Magda : Bárány Boldizsár. Sziget-kék. Tündér Lala.

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin utca / Ókút Szabó Magda : Katalin utca / Ókút

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin utca (Első kiadás) Szabó Magda : Katalin utca (Első kiadás) 1 800 Ft
Szabó Magda : Freskó / Mózes egy, huszonkettő Szabó Magda : Freskó / Mózes egy, huszonkettő 1 000 Ft
Szabó Magda : Freskó / A szemlélők Szabó Magda : Freskó / A szemlélők 1 000 Ft
Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának

előjegyezhető

Szabó Magda : Pilátus [Első kiadás] Szabó Magda : Pilátus [Első kiadás] 1 500 Ft
Szabó Magda : Ókút Szabó Magda : Ókút

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda  : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : A szemlélők (1. kiad.) Szabó Magda : A szemlélők (1. kiad.) 1 200 Ft
Szabó Magda : Katalin utca Szabó Magda : Katalin utca

előjegyezhető

Szabó Magda : Ókút Szabó Magda : Ókút 1 000 Ft
Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda  : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda : Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának Szabó Magda : Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának 2 800 Ft
Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda  : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda  : The Gift of the Wondrous Fig Tree Szabó Magda : The Gift of the Wondrous Fig Tree

előjegyezhető

Szabó Magda : Az őz Szabó Magda : Az őz

előjegyezhető

Szabó Magda : Für Elise Szabó Magda : Für Elise 1 600 Ft
Szabó Magda  : Merszi, Möszjő Szabó Magda : Merszi, Möszjő

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár