„Ezt ​szerettük legjobban: a beindulást, amikor a téli estében, a benzinszagú ködben sietünk a legközelebbi kocsma irányába, hogy megalapozzuk az éjszakát. Ugyanúgy és ugyanarra a jókedvre vágytunk: ugyanúgy görcsöltük végig a napot, ugyanazzal az eredménytelenséggel; ugyanaz a szivárványos semmi vett körül mindkettőnket: a klasszika-filológia; ugyanúgy vágytunk arra, hogy történjen végre valami, bármi, csak elementáris legyen; ugyanúgy tudtuk, hogy a bor megteremti majd ennek az elementaritásnak legalább a látszatát.”

A nyolc fejezetre (Reggel, Kávé, Ruha, Útvonalak, Délelőtt, Dél, Délután, Este, Éjszaka) bontott regény egy jellemző nap leírását és egy fiatal egyetemista életét mutatja be, emlékeket és sodródásokat, romantikus férfibarátságokat és egy különleges művészcsalád mindennapjait. A szereplők, főleg a narrátor Sculptor és Kőnig nevű, egymást is utáló barátai név szerint is azonosíthatók (a kor figuráinak ismerői számára legalábbis, hiszen ők egyikükben a fiatalon meghalt Simon Balázs felejthetetlenül karakteres, kamaszosan lobbanékony alakját vélik felismerni). A laza részekből és letisztult leírásokból álló könyv akár kulcsregénynek is tekinthető tehát, különösen az neves rokonsággal bíró (de nem büszkélkedő) író családjának, a szentgyörgypusztai háznak és a szobrász apa környezetének a pontos leírásakor; a család erdélyi gyökereinek (Áprily, Jékely, Jancsó) bemutatása során a szerző megmutatja, hogy fér meg egymással Biblia-olvasás és keresztrejtvényfejtés. (Egy 2005-ös interjúban a szerző egyenesen „jó szellemeinek”, „házi oltárja lárjainak” nevezi író őseit; hozzátehetnénk talán, hogy fiatalabb művészrokonai, Gerlóczy Márton író és Péterfy Bori színésznő házi oltárán talán ő maga is lár lett azóta). Egy dolog azonban kimarad a regényből: a korszakban szinte obligát politika ("a szüleim (…) nagyon vigyáztak arra, hogy a lehetőségekhez mért legnagyobb különállást tanúsítsák a kádári társadalommal szemben”). A nyolcvanas évek bulizásainak és kocsmázásainak a leírása is remek, de talán az egyik legemlékezetesebb részlet az, amikor a narrátor és barátja a lomtalanításkor az utcára kitett régi holmikat törik, zúzzák, rongálják, rombolják – mintha egy egész korszakot, sőt, mintha magát az időt akarnák megsemmisíteni.