kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának [Aláírt példány]

  • leírás
  • további adatok
"1982 tavaszán meghalt Szobotka Tibor, aki nemcsak írótársa volt Szabó Magdának, hanem több mint harminc éven át a férje is. Kettejük élete az egymásra találás első pillanatától kezdve oly elválaszthatatlanul forrott eggyé, hogy a végzet mindkettőjükre sújtott. De Szabó Magda tudta, hogy ő nem köthet alkut halállal, mert neki olyan feladata van, amit senki más nem végezhet el helyette. S az első pillanatok bénító fájdalma után, amikor heves sistergéssel leégtek az élethez kapcsoló vezetékek, Szabó Magda hozzálátott, hogy megírja élete legnehezebb könyvét. Kinyitotta a lezárt fiókokat, kiürítette a kéziratokkal tömött szekrények mélyét, és megtette azt, amit tennie kellett: életre keltette az igazi Szobotka Tibort. Ez a könyv regény, de nem regényes életrajz, sok tekintetben rendhagyó mű. Természetes módon mosódik egybe benne Szobotka Tibor szövege (memoárrészletek, naplófeljegyzések, gyermekkori írói kísérletek) a Szabó Magdáéval, kiegészítik egymást, szinte felelgetnek egymásnak. Egybeforrnak, hiszen a két élet is egy volt, elválaszthatatlan egész. S ezért szerelmi történet is ez a könyv, persze az is a maga rendhagyó módján. Ez a szerelem maga volt a teljesség, csata, amelyben a szerelmesek megnyerték egymást, és elvesztették önmagukat. Szobotka Tibornak már nem volt rá ideje, hogy megírja a memoárjait, alighogy hozzáfogott, a halál közbeszólt. A megkezdett munkát Szabó Magda folytatta, példátlan önfegyelemmel és lelkierővel rekonstruálta annak az írónak szenvedésekkel, kudarcokkal teli életét, akinek tehetségében, elhivatottságában jobban hit, mint a sajátjáéban, olyan embert állít elénk, aki már réges-rég méltó arra, hogy véglegesen fölfedezzük, s akinek könyvei végre elfoglalják méltó helyüket a magyar irodalomban."
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Bibliofilia > Dedikált, aláírt >
kiadó: Magvető, (1983)
cikkszám / ISBN: 0000156
kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 475
könyv nyelve: magyar

további képek

szerző további művei

Szabó Magda : Az őz / Disznótor Szabó Magda : Az őz / Disznótor

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet 1 200 Ft
Szabó Magda   : Megmaradt Szobotkának Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának 1 200 Ft
Szabó Magda : Béla király - Történelmi drámatrilógia a meráni Gertrúd fiáról. Szabó Magda : Béla király - Történelmi drámatrilógia a meráni Gertrúd fiáról.

előjegyezhető

Szabó Magda : Sziget-kék Szabó Magda : Sziget-kék

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Ki hol lakik? Szabó Magda : Ki hol lakik?

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin Street Szabó Magda : Katalin Street

előjegyezhető

Szabó Magda  : The Door Szabó Magda : The Door

előjegyezhető

Szabó Magda : Sziget-kék Szabó Magda : Sziget-kék

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Az ajtó Szabó Magda : Az ajtó 1 800 Ft
Szabó Magda : Freskó Szabó Magda : Freskó

előjegyezhető

Szabó Magda : Álarcosbál Szabó Magda : Álarcosbál

előjegyezhető

Szabó Magda : Születésnap Szabó Magda : Születésnap

előjegyezhető

Szabó Magda : Für Elise Szabó Magda : Für Elise

előjegyezhető

Szabó Magda  : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának

előjegyezhető

Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának

előjegyezhető

Szabó Magda : Az ajtó Szabó Magda : Az ajtó

előjegyezhető

Szabó Magda : Álarcosbál Szabó Magda : Álarcosbál

előjegyezhető

Szabó Magda : Bárány Boldizsár. Sziget-kék. Tündér Lala. Szabó Magda : Bárány Boldizsár. Sziget-kék. Tündér Lala.

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin utca / Ókút Szabó Magda : Katalin utca / Ókút

előjegyezhető

Szabó Magda : A Danaida Szabó Magda : A Danaida

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin utca (Első kiadás) Szabó Magda : Katalin utca (Első kiadás) 1 800 Ft
Szabó Magda : Freskó / Mózes egy, huszonkettő Szabó Magda : Freskó / Mózes egy, huszonkettő 1 000 Ft
Szabó Magda : Freskó / A szemlélők Szabó Magda : Freskó / A szemlélők 1 000 Ft
Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának

előjegyezhető

Szabó Magda : Pilátus [Első kiadás] Szabó Magda : Pilátus [Első kiadás] 1 500 Ft
Szabó Magda : Ókút Szabó Magda : Ókút

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda  : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : A szemlélők (1. kiad.) Szabó Magda : A szemlélők (1. kiad.) 1 200 Ft
Szabó Magda : Katalin utca Szabó Magda : Katalin utca

előjegyezhető

Szabó Magda : Ókút Szabó Magda : Ókút 1 000 Ft
Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda  : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda : Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának Szabó Magda : Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának 2 800 Ft
Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda  : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda  : The Gift of the Wondrous Fig Tree Szabó Magda : The Gift of the Wondrous Fig Tree

előjegyezhető

Szabó Magda : Az őz Szabó Magda : Az őz

előjegyezhető

Szabó Magda : Für Elise Szabó Magda : Für Elise 1 600 Ft
Szabó Magda  : Merszi, Möszjő Szabó Magda : Merszi, Möszjő

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár